2p

Minden bizonnyal a Lufthansa fogja megvenni az Austrian Airlines (AUA) osztrák légitársaságot, legalábbis az AUA képviselői mostantól csak a német céggel folytatnak tárgyalásokat az átvételről.

"Mind az Air France-KLM, mind a nagyságra második orosz légitársaság, a szibériai S7 kiesett a versenyből, egyedül a Lufthansa kötelező érvényű vételi ajánlata fekszik az asztalon” – jelentette be Peter Michaelis, az AUA-ban több mint 42 százalékkal bíró állami holding, az ÖIAG
elnöke a privatizációs bizottság ülése után.

Reménye szerint egy hónapon belül nyélbe tudják ütni a megállapodást a német légitársasággal. A Die Presse című osztrák lap szerint az üzletet most már csak az osztrák politika esetleges vétója akadályozhatja meg. 

Az osztrák kormány augusztusban határozta el a súlyos veszteséggel és adóssághalmazzal küszködő AUA privatizálását. A szövetségi állam az ÖIAG vagyonkezelő révén birtokolja a légitársaság 42,75 százalékát. Osztrák bankok és biztosítók kezében mintegy hét százaléknyi AUA-rész van, a légitársaság maga három százaléknyi sajátrészvényt birtokol, a többit a tőzsdén jegyzik.

Egymilliárd euróért viszik

Pénteki sajtójelentések szerint a Lufthansa egymilliárd eurót hajlandó fizetni az AUA-ért. Az ÖIAG-részvények mindegyikéért jelképes összeget, egy eurócentet kínál, a kistulajdonosok pedig 4-4,5 eurót kapnának részvényenként. A német légitársaság feltétele, hogy az osztrák kormány 500 millió eurót vállaljon magára a légitársaság adósságából; cserében biztosítékot ad arra, hogy az AUA székhelye további harminc évig Bécsben marad. (Egyes sajtóértesülések szerint azonban a Lufthansa nem tett ilyen ígéretet.)

Az osztrák kormány augusztusi privatizációs döntésében kikötötte, hogy egy blokkoló kisebbségnek, azaz 25 százalék plusz egy részvénynek osztrák kézben kell  maradnia.

Amennyiben létrejön az ügylet, a megállapodást az Európai Bizottság versenyjogi hivatalának is jóvá kell hagynia.

Az AUA az utóbbi években összesen mintegy 900 millió eurós tartozást halmozott fel. A kidolgozott szanálási terv ellenére az idei első félévben 48,7 millió euróra rúgott a vesztesége, megerősítve a vezetőségnek azt a véleményét, hogy a légitársaság többé már nem tud megállni a saját lábán.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!