2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A világ legnagyobb acélipari vállalatának, a Mittal Steelnek a vezetője, az indiai Lakshmi Mittal még ebben a félévben szeretné lezárni egyik jelentős konkurensének, a szektor második legnagyobb szereplőjének, az Arcelornak a felvásárlását. A tranzakció körül ennek ellenére továbbra is sok a kérdőjel, az érdekelt kormányok ugyanis nem örülnek az akvizíciónak.

Lakshmi Mittal szerint az ajánlat az Arcelorban tulajdonnal rendelkező kormányok, illetve a versenyt szabályzó hivatalok ellenállásán bukhat meg. Ugyan a cég vezetése is elutasítja a felvásárlást, ám a részvényesek beleegyezése esetén ennek nem lenne nagy jelentősége.

Az mindenesetre figyelemre méltó, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium bejelentette, hogy megkezdte a versenyjogi vizsgálatot. Ez már csak azért is meglepő, mert rendszerint akkor kerül erre sor, ha a felvásárlási ajánlatot elfogadják. Az amerikaiak igyekezete optimizmusra is okot adhatna, ám elemzők szerint a játszma ezúttal Európában dől el.

Az Arcelorban érdekelt államok - belga, spanyol, francia és luxemburgi - kormányzata eltérő álláspontot képvisel az ügyben. A legradikálisabbak a felvásárolandó cég székhelyének számító luxemburgiak, míg a leginkább pragmatikus álláspontot a belgák képviselik. Belgium "ésszerű megközelítést" akar tanúsítani a világ legnagyobb acélipari vállalatai között zajló felvásárlási csatában: előbb a két vállalatcsoport terveit tanulmányozza, s csak ezután, várhatóan hetek múltán foglal majd állást az ügyben - nyilatkozták az illetékesek szerdán.

Pozitív hatása lehet persze Lakshmi Mittal azon nyilatkozatának is, mely szerint az egyesülés esetén korántsem biztos az európai vállalatcsoport liege-i üzemének bezárása. A legtöbb döntéshozó ugyanis amiatt aggódik, hogy a két cég összeolvadását követően komoly leépítések várhatók.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!