A Psephos és az Innofact közvéleménykutató-intézet a német Handelsblatt gazdasági újság és a Droege & Comp. vállalati tanácsadó cég megbízásából összesen 1000 német, brit, francia és olasz topmenedzsert kérdezett meg második féléves várakozásairól június második felében.
A felmérésbe bevont vezetők csaknem fele (48 százalék) véli úgy, hogy a gazdaság összességében jobb eredményeket produkál majd az év második felében, mint az első hat hónapban. A megkérdezettek 25 százaléka szerint pedig a konjunktúra az eddigiekhez hasonlóan fog alakulni. Ebben a kérdésben a német vezetők is más nemzetbeli kollégáikhoz hasonló, optimista véleményt fogalmaztak meg, számol be a Spiegel.
A németországi cégek jövőjét illetően azonban már a pesszimista vélemények kerültek többségbe. Minden második német vezető szerint a vállatok helyi egységeinek működési keretfeltételei az eddigiekhez hasonlóan rosszak maradnak, 15 százalékuk pedig további rosszabbodásra számít.
A felmérésbe bevont német menedzserek csaknem háromnegyede (74 százalék) véli úgy, hogy a cégek működésének keretfeltételei rosszak vagy inkább rosszak.
Összehasonlításul: Nagy-Britanniában csupán 8 százalék látta ilyen borúsan a helyzetet, sőt év elején még a német vezetők is lényegesen optimistábbak voltak.
Mint ismert, Németországban az elmúlt időkben heves társadalmi vita bontakozott ki arról, hogyan lehetne megakadályozni, hogy a cégek az olcsóbb munkaerővel rendelkező kelet- vagy közép-európai országokba vagy Ázsiába telepítsék ki egységeiket.
A leépítések elkerüléséért a vállalatok a munkaidő növelését, a juttatások megvonását, a bérek visszafogását és az éves szabadság megkurtítását fontolgatják, egyes cégek pedig már konkrét lépéseket is tettek ezügyben.
(Menedzsment Fórum)
A brit topmenedzserek bizakodnak, a németek pesszimisták
Az európai vállalatok vezető menedzsereinek mintegy háromnegyede véli úgy, hogy az idei második félévben javulnak, de legalábbis nem romlanak a gazdasági mutatók. A német menedzserek viszont pesszimistán látják saját jövőjüket.