4p

A legfrissebb adatok szerint az idén augusztus-októberben a feldolgozóiparban 64 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az egy évvel korábbihoz képest, míg az építőiparban 21 ezerrel, a mezőgazdaságban 12 ezerrel, a kereskedelemben pedig 10 ezerrel dolgoznak többen, mint az előző év azonos időszakában - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és munkaerő-piacért felelős államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közölt adataival kapcsolatban Czomba Sándor kiemelte: 22 éves csúcson van a foglalkoztatás és több mint egy éve 4 millió felett van a foglalkoztatottak száma.

Kurucz Éva kormányszóvivő kiemelte: a foglalkoztatottak számának emelkedése egyben azt is jelenti, hogy "újabb lépést tettünk a szegénység leküzdése érdekében". A szegénységet örökölte ez a kormány és kis lépésekben tudja csökkenteni, de a most megjelent adatok is azt mutatják, hogy ezek a kis lépések eredményesek - mondta.

A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatával érintettek aránya egy év alatt 2,4 százalékponttal csökkent a KSH adatai szerint - hívta fel a figyelmet Kurucz Éva.

Hozzátette, a kormány arra törekszik, hogy olyan gazdaságot építsen, amelyben minden dolgozni akaró ember megtalálja számításait. A kabinet kiemelt célja, hogy elérje a teljes foglalkoztatottságot és kiépítse a munka alapú gazdaságot, mert ezzel sikerül elérni, hogy Magyarország Európa egyik legversenyképesebb országává váljon - mondta.

Hangsúlyozta: a foglalkoztatás bővülése azt eredményezi, hogy az államnak kevesebbet kell költenie a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra. "A kormány így 2018-ra el tudja érni, hogy aki munkaképes, annak legyen munkája" - fűzte hozzá.

A KSH frissen közölt adatai szerint idén augusztus-októberben 4 millió 184 ezren dolgoztak Magyarországon, 192 ezerrel többen, mint egy évvel korábban, és 400 ezerrel többen mint a 2010-es kormányváltáskor. A munkanélküliek száma 319 ezerre csökkent, így a munkanélküliségi ráta 7,1 százalék volt; ez 2007 óta a legkedvezőbb adat.

A 2010-es kormányváltás óta összesen több mint 154 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma - hívta fel a figyelmet Kurucz Éva.

Czomba Sándor elmondta: éves szinten 76 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. Az unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint az unióban Magyarországon kívül Németország, Málta és Lengyelország tudta csak elérni vagy meghaladni a válság előtti foglalkoztatási szintet - ismertette.

Ahhoz, hogy a teljes foglalkoztatás megvalósulhasson, mind a versenyszférás foglalkoztatás, mind a közfoglalkoztatás terén sok teendő van - fűzte hozzá.

Czomba Sándor a foglalkoztatottsági adatok összetételéről szólva elmondta: a közfoglalkoztatottak száma 2014 augusztus-októberben átlagosan 171 ezret tett ki, egy év alatt mintegy 27 ezerrel nőtt a közfoglalkoztatásban részt vevők száma az előző év azonos időszakához képest. Jelenleg 107 ezer vendégmunkást tart nyilván a KSH, az ő számuk egy év alatt 8 ezerrel nőtt. Ezt kivonva a foglalkoztatottsági adatokból látszik, hogy egy év alatt 156 ezerrel nőtt a versenyszférában a foglalkoztatottak létszáma - jegyezte meg.

A teljes munkaidőt és a részmunkaidő viszonyát vizsgálva az államtitkár elmondta: 3,9 millió embert teljes munkaidőben foglalkoztatnak, ami 184 ezerrel több, mint tavaly. Részmunkaidőben 271 ezren dolgoznak, ami 4 ezerrel több mint egy évvel ezelőtt. Látszik tehát, hogy a foglalkoztatottak döntő többségét a teljes munkaidős foglalkoztatás adja - jegyezte meg.

A fiatalok munkaerő-piaci helyzetéről szólva jelezte: a 16-24 éves korosztályban 268 ezer foglalkoztatott van, ami 36 ezerrel több, mint egy éve. Munkanélküliek 65 ezren voltak ebben a korosztályban, ami 20 ezerrel kevesebb mint tavaly ilyenkor. A fiatalok munkanélküliségi rátája 19,5 százalékos, ami nagyon jó eredmény - fűzte hozzá Czomba Sándor.

A javuló adatok ellenére is vannak még teendők, különösen a nagy területi különbségek miatt, amik Magyarországon hosszú évtizedek óta megvannak - emelte ki. A munkanélküliség 2-3 százalékos Szombathely, Győr környékén, míg bőven 20 százalék fölött van Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vagy Borsod-Abaúj-Zemplénben. A következő hét évben rendelkezésre álló uniós források nagy segítséget adnak a foglalkoztatási helyzet, főleg a fiatalok foglalkoztatásának javítására - hangsúlyozta.

Czomba Sándor ezek között említette az ifjúsági garancia programot, amibe reményeik szerint a jövő hónaptól már be tudják vonni a fiatalokat, 2016 közepéig pedig mintegy 36 milliárd forint felhasználásával mintegy 40 ezer fiatal munkaerő-piaci esélyeit szeretnék javítani.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!