3p

A Magyar Telekom Zrt. növelte bevételét 2017 második negyedévében az előző év azonos időszakához képest, miközben eredménye is némileg javult a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett jelentés szerint.

A konszolidált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült jelentés alapján a távközlési szolgáltató összbevétele 8,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, 153,3 milliárd forintot tett ki. Az emelkedést - az előző negyedévhez hasonlóan - a rendszerintegrációs és IT-bevételek bővülésével magyarázták. A folyamat a jelentés szerint az EU-s forrásokból megvalósuló hardver- és szoftverbeszerzési projekteknek köszönhető.

Az adózott eredmény 10,9 milliárd forint lett, 2,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a részvényesekre jutó eredmény 10,682 milliárd forintról 3,4 százalékos csökkenéssel 10,32 milliárd forintra mérséklődött.

Az EBITDA (kamatok, adózás és amortizáció előtti eredmény) éves összehasonlításban 1,8 százalékkal 47,9 milliárd forintra csökkent az alacsonyabb bruttó fedezet miatt - írták.

Elemzők a cég által közölt konszenzus szerint 10,6 milliárd forint nettó eredményt és 147 milliárd forint árbevételt vártak.

Az alaptevékenységeken belül a mobil bevételek 4,1 százalékos növekedéssel 79,6 milliárd forintra, a rendszerintegráció és információtechnológiai (RI/IT) bevételek egy év alatt 10,5 milliárd forintos növekedéssel 24,4 milliárd forintra emelkedtek. A vezetékes bevételek 2,1 százalékkal 48,2 milliárd forintra csökkentek. Az energiaszolgáltatásból származó bevételek 9,6 százalékkal 1,3 milliárd forintra mérséklődtek az áramszolgáltatás csökkenő ügyfélszáma és az egyetemes gázszolgáltatást igénybe vevő ügyfelek szerződéseinek lejárta miatt.

A banki kamatoknál nagyobb hozamot szeretne? Hajlandó kockázatot is vállalni? Próbálja ki az mfor trader rendszerét, kereskedjen akár Magyar Telekom részvényekkel és növelje nyereségét!

Az egy részvényre jutó hozam 10,91 forintról 9,3 százalékos csökkenéssel 9,9 forintra esett.

A nettó adósságállomány a tavaly év végi 376,6 milliárd forintról 5,1 százalékos csökkenéssel 357,4 milliárd forintra mérséklődött, a nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) 0,2 százalékkal 39,1 százalékra javult.


A jelentés idézi a cég vezérigazgatóját, Christopher Mattheisent, aki sikeresnek nevezte a költségcsökkentési intézkedéseket, de azok - mint fogalmazott - nem tudták teljes mértékben ellensúlyozni a bruttó fedezet csökkenését. Hozzátette, hogy a negyed év során 300 ezer előfizető váltott magasabb adatforgalmi előfizetésekre, így az átlagos forgalom közel 50 százalékkal nőtt emelkedtek az egy előfizetőre jutó átlagos árbevételi szintek.

Az adategyeztetéses ügyfelek 95 százalékát is sikerült megtartani, a nagy sebességű internethálózat pedig már majdnem 3 millió háztartásban érhető el - hangsúlyozta.

A Magyar Telekom az éves rendes közgyűléshez képest megemelte az árbevételre vonatkozó várakozásait, 2017-re 560 milliárd helyett 580 milliárd forint árbevétellel számol, amit a rendszerintegrációs és IT szegmens erős teljesítményének, valamint a vezetékes és mobil készülékek iránti erős keresletnek a folytatódására alapoznak.

Az EBITDA-eredményre vonatkozó várakozások változatlanok, továbbra is 182 milliárd forinttal számolnak a tavalyi 188 milliárd forint után. A társaság az idei év után 25 forintos részvényenkénti osztalékot céloz meg, csakúgy, mint 2016-ot követően.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!