2p

Átadták az idei év egymilliomodik üdülési csekkjét hétfőn, Budapesten.

Antalkáné Mihály Annamáriának, aki 18 éve a MÁV alkalmazottja, az ebből az alkalomból kiállított "arany üdülési csekket" Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, Heinczinger István, a MÁV vezérigazgatója és Karácsony Mihály, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) elnöke nyújtotta át; a szerencsés csekktulajdonos két kerékpárt is kapott.

Kiss Péter köszöntőjében elmondta: ebben az évben a gazdálkodók 25 milliárd forint értékben vásároltak üdülési csekket, a felhasználók száma várhatóan az eddigi egymillióról kétmillióra nő majd. Hozzátette: az üdülési csekk szolgáltatás piackonformnak bizonyul, egyre nő az igénybe vevők és a csekket elfogadó helyek száma.

A miniszter számadatokat közölve elmondta még, hogy kilencezer elfogadóhelyen huszonhétféle szolgáltatást lehet üdülési csekkel igénybe venni. Heinczinger István ehhez hozzátette: a MÁV-nál 2002 óta lehet igényelni béren kívüli juttatásként üdülési csekket, az idei év első felében ötezer MÁV-munkavállaló igényelte azt.

Karácsony Mihály, az MNÜA elnöke kiemelte, a tapasztalatok azt mutatják, hogy az üdülési csekk "intézményével" minden szereplő elégedett. Örömét fejezte ki, hogy a turisztikai szakma is felismerte a rendszerben lévő lehetőségeket.

Az üdülési csekket tíz éve, béren kívüli juttatásként vezették be Magyarországon, jelenleg a minimálbér értékéig, tehát 69 ezer forintig adó- és járulékmentesen vásárolhatják azt a munkaadók munkavállalóik részére. A felhasználói kör mára kibővült, az üdülési csekket nem csak szálláshelyeken, hanem éttermekben, múzeumokban, továbbá különböző sportrendezvényekre és utazáshoz is fel lehet használni.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!