2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Pénteken átlépte a tízezres határt az idén újonnan indított végelszámolási eljárások száma, az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint tavaly erre szeptember végéig kellett várni, ami jól mutatja, hogy gyors ütemben nő az ilyen módon bezáró cégek száma.

Az Opten hétfői közleménye szerint ennek hátterében azok a kényszer végelszámolások állnak, amiket a cégbíróságok indítanak el, miután az adóhivatal értesíti őket, hogy az adott cég többszöri felszólítás ellenére sem adta le mérlegét.

A közlemény idézi Csorbai Hajnalkát, az Opten stratégiai igazgatóját, aki kifejtette, volt olyan hónap, amikor az előző év azonos időszakinál 78 százalékkal több végelszámolási eljárás indult a cégbíróságokon.

A cég adatai szerint tavaly szeptember 23-án lépte át a mutató a tízezres határt, az idén viszont már június közepén, azaz több mint három hónappal korábban. Az okok a kötelező mérlegleadásban, illetve az ennek elmulasztására megállapított szankciókban keresendők. Az elektronikus leadást elmulasztó vállalkozásokkal szemben előbb a Nemzeti Adó- és Vámhivatal indít adóhatósági eljárást, és ha ez nem vezet eredményre, akkor az ügyről tájékoztatja a cégbíróságot, amely automatikusan elrendeli a kényszer végelszámolást. A cégbíróság erről levélben tájékoztatja a céget, ami azért fontos körülmény, mert ennek kézhezvételétől számított 15. nap, azaz a rendelkezésre álló fellebbezési időszak az utolsó esélye a cégnek arra, hogy leadja a szükséges dokumentumokat, és ezzel leállítsa a végelszámolási folyamatot.

A stratégiai igazgató elmondta, a 15 nap eltelte után a cég ellen mindenképpen elindítják a végelszámolási eljárást, de ez sokkal inkább a gazdaság érdekeit szolgálja, mintsem a vállalkozóknak okoz problémát. Nem jellemző ugyanis, hogy a tulajdonosoknak komoly terveik lennének egy olyan céggel, amely egy adóhatósági eljárás, valamint a kényszer végelszámolás megindításáról szóló értesítés után sem tesz meg annyit, hogy leadja a mérlegét.

A közlemény szerint a számok hónapról-hónapra erőteljesen ingadoznak, ami feltehetően a cégbíróságok leterheltségének eredménye. Csorbai Hajnalka közölte, biztosak abban, hogy egész évben fennmarad a kényszer végelszámolások nagy száma, mert adataik szerint több tízezer cég mulasztja el a mérlegleadást.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!