2p

Leállította az Európai Unió a paksi atomerőmű bővítéséről Oroszországgal kötött 12 milliárd eurós megállapodás végrehajtását - jelentette csütörtök este a Financial Times című brit üzleti lap, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

A döntés, amelynek részleteit titokban tartották, az Európai Bizottság múlt heti brüsszeli ülésén született, amelyen jelen volt Navracsics Tibor, a testület magyar biztosa is. A lap szerint az EU számos tisztségviselője aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Moszkva Európa megosztására használja energiapolitikáját. Az Euratom ügynökség, amelynek jóvá kell hagynia minden uniós tagállam fűtőanyag-ellátási megállapodását, korábban elutasította, hogy Magyarország kizárólag Oroszországtól szerezze be a fűtőelemeket.

A tekintélyes brit gazdasági, politikai napilap úgy tudja, Magyarország megfellebbezte a döntést, de az Európai Bizottság végső soron, múlt heti ülésén, mind a 28 uniós biztos jelenlétében úgy döntött, hogy támogatja az Euratom döntését.

A döntés felülírásához Magyarországnak egy új fűtőanyag-szerződést kell kötnie, vagy jogi eljárást kell indítania az Európai Bizottság ellen - írta a Financial Times, amely szerint a döntés növelheti a feszültséget Brüsszel és Moszkva között. Az újság emlékeztetett: az Európai Bizottság azt is vizsgálja, hogy a megállapodás összhangban van-e az unió közbeszerzési és állami támogatásra vonatkozó előírásaival.

update: 

Határozottan cáfolta a Financial  Times értesüléseit Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár. Giró-Szász András hozzátette, hogy az ügyben helyreigazításért folyamodtak a Financial Times szerkesztőségéhez.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!