2p

A Forbes magazin évről-évre közzéteszi a legnagyobb vállalatok listáját, amelyen első alkalommal együtt szerepeltek az amerikai és az európai cégek. Természetesen az előbbiek voltak túlsúlyban.

A lap szerkesztői a vállalatok bevételét, nyereségét, vagyonát és a piaci értéket vették figyelembe a 2000-es lista elkészítésekor. A négy tényező együttesen számít, így történhet az, hogy a végső nyertes Citigroup mindössze a vagyon számbavételénél lett első helyezett.

A tengerentúli vállalatok fölényét mutatja, hogy 2000-ből 751 cég székhelye van az Egyesült Államokban, ezek közül hét benne van a legjobb tízben is - írja a Magyar Hírlap. Az ágazati bontást tekintve nyomasztó a pénzügyi szféra jelenléte, 471 ilyen vállalat van jelen.

A Citigroup elsősége annak következménye, hogy csak a 17. legnagyobb forgalmú és piaci értéke is csak az ötödik, de a legnagyobb vagyonnal és a második legnagyobb nyereséggel rendelkezik. Ezzel megelőzte a tavalyi első General Electricet, köszönhetően 2,2 milliárdos bevételnövekedésének, több mint hétmilliárdos nyereségnövekedésének és 85 milliárdos értéknövekedésének. A legnagyobb nyertes az angol HSBC, amely tavaly a 45. volt, idén viszont már a második legjobban teljesítő, és az összesített listán így a hetedik lett - számolt be a Magyar Hírlap.

Mint arról korábban beszámoltunk a listán két magyar cég található, a Mol és az OTP.

Kapcsolódó anyag
Az OTP és a MOL a kétezer legnagyobb cég között

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!