Ázsiában igen, Európában nem üzlet a hosszú távú repülés

Az egyre nagyobb forgalmat bonyolító csendes-óceáni repülési
piacon a Singapore Airlines vetette oda a kesztyűt elsőként konkurenseinek, amikor beindította a 18 órás repülési idővel közlekedő Szingapúr-New York járatát. A járaton egy négyhajtóműves Airbus A 340-500-as típusú repülőgépet üzemeltet a társaság, s összesen öt ilyen gépet állított "csatasorba". Ugyanezt a masinát használja az Emirates légitársaság a Dubai-Sydney és Dubai-New York járatain.

A kilencvenes évek elején még a Boeing 747-400-as repülőgép uralta a távolsági járatokat a maga 11 ezer kilométeres hatótávolságával. Ezzel a hatótávval leszállás nélkül tudta megtenni a London-Szingapúr, vagy az Auckland-Los Angeles távolságot.

A légitársaságok általában az üzleti utazók szűk, de annál fizetőképesebb piaci szegmensének kínálják a leszállás nélküli távolsági összeköttetést.
Az európai légitársaságok számára viszont ez a lehetőség nem tűnik eredményesen kihasználhatónak. Szakértők szerint - elegendő fizetőképes kereslet híján - üzleti szempontból nem éri meg közvetlen kapcsolatot létesíteni Frankfurt és Hawaii vagy Frankfurt és Ausztráli nyugati partja között.

A rendkívül nagy távolságok leszállás nélküli megtétele a rendelkezésre álló technológiával már egyáltalán nem számít különlegességnek. A rohamos technikai fejlődés ugyanis egyre nagyobb üzemanyagtartályok és egyre takarékosabb hajtóművek gyártását teszi lehetővé.

A hosszú repülési idő egészen más fedélzeti berendezést követel meg mint a hagyományos repülőgépeknél.
A turnusokban dolgozó személyzet számára például alvási, pihenési és kikapcsolódási lehetőséget kell biztosítani, az utaskabin egészét pedig a hagyományos üzleti osztályhoz hasonlóan tágasan rendezték be.
Például az A340-500 hagyományosan berendezett kabinja 250-300 férőhellyel rendelkezik, míg az extrém távolsági járaté mindössze 181 hellyel.

(MTI)