Régiónkban a Richter költi a legtöbbet k+f-re, és versenyképessége megőrzése céljából Ázsiába telepíti gyártása egy részét, mondta el az mfor.hu-nak a féléves gyorsjelentés apropójából adott interjújában Bogsch Erik, a Richter Gedeon Rt. vezérigazgatója. Szerinte a vállalat sikere azon múlik, mennyire versenyképes tudásbázisuk, illetve hogyan tudják kihasználni a globalizáció adta előnyöket.
Miért éppen Indiában épít gyárat és terjeszkedik a Richter?
Bogsch Erik
Szakmai elismerések: Érdemei elismeréseként 1995-ben Eötvös Díjat, 1997-ben a köztársasági elnök adta át a Magyar Köztársasági Érdemrend Kis-keresztjét, majd 2001-ben Széchenyi Díjat kapott.
2002-ben az amerikai Busi-ness Week üzleti hetilap Euró-pa tíz legeredményesebb me-nedzsere közé választotta, és ebben az évben a Pénzügy-minisztérium kiemelkedő közgazdasági tevékenysége elismeréseként a pénzügyi szakma kiválóságainak alapított Heller Farkas Díjjal jutalmazta.
A Magyarországi Gyógyszer-gyártók Országos Szövetségé-nek elnökségi tagja.
A két országban is hatóanyaggyártó vegyesvállalatot hozott létre a Richter, aminek több oka is van. Az első indok, hogy régión belüli beruházások kétszer annyiba kerülnének, mint az ázsiaiak. Emellett a nyersanyagok nagyságrenddel olcsóbbak, mint hazánkban. Az ottani befektetések mellett szól az is, hogy az adott országok kihagyhatatlan támogatásokat nyújtanak az újonnan betelepülő cégek számára. Az ázsiai régióban Kína és India a legolcsóbb, ráadásul még jó szakembergárdával is rendelkeznek. Az érintett országokban a Richter olyan cégekkel alapított vegyesvállalatokat, amelyekkel már harminc éves, jó kapcsolatokat ápol.
Hogyan védekezik a generikus piacon is érdekelt Richter a szintén az ázsiai régióba települő, hasonló beállítottságú gyógyszeripari cégek konkurenciája ellen? Kell-e egyáltalán védekezni?
Az egyre növekvő versenyben csak úgy lehet helytállni, ha felvesszük a kesztyűt. Folyamatosan növelnünk kell a hatékonyságot, ennek egyik lépése a hatóanyaggyártás Indiába és Kínába telepítése. Emellett nagyon fontos az ésszerű és takarékos gazdálkodás, valamint a csapatmunka is.
Tapasztalataik alapján mennyire népszerű a végzettek körében a Richter mint munkaadó? A vállalat által nyújtott fizetések mennyire versenyképesek?
A cég által kínált jövedelmek versenyképesek, nem maradnak el az azonos területen működő cégek béreitől. A fizetések teljesítményorientáltak, melyet mozgóbérrel egészít ki a vállalat. A pályakezdők számára is tud kihívásokkal szolgálni a Richter, mivel cégünknél, mint regionális multinál adottak az előrejutási lehetőségek. Az egyetemről kikerült hallgatók széles skáláját tudja fogadni a cég. A jelentkezőktől tökéletes munkavégzést, teljesítményorientáltságot és persze lojalitást várunk el.
mfor.hu háttér - Richter Gedeon Rt.
2005. első féléves gyorsjelentés, részletek: A Richter Rt. első féléves, szakértők prognosztizációit jóval meghaladó jó eredményeihez hozzájárult, hogy előrehozott szállításokat teljesítettek 10 millió dollár értékben Oroszországba.
A társaság az orosz közgyógylistán szereplő összesen 30 millió dollár értékű gyógyszereit az első félévben kiszállította. Az orosz "szabad" piacon a Richter 12 százalékos növekedést ért el. A FÁK-piacokon éves szinten az egy évvel korábbi 154 millió dollárhoz képest 185-190 millió dollár a bevétel.
Bogsch szerint a második félévben nem várható az elsőhöz hasonló szint, az amerikai értékesítés bővülése várhatóan kissé visszaesik, a magyar növekedés azonban tarthatónak tűnik. A vezérigazgató három hónapja az amerikai értékesítés 10 százalék körüli növekedéséről beszélt, most már 10-15 százalékot prognosztizál.
A társaság költségszerkezete egyre inkább hasonlít a világ nagy gyógyszergyártóiéhoz. Idén 10 százalékot tesznek ki a K+F kiadások és 20 százalékot az éves értékesítési és marketing kiadások. Ebben az évben a társaság 25 milliárd forintot fordít beruházásokra.
A Richter Rt. az első félévben 9,2 százalékos eredménynövekedést könyvelhetett el - derült ki a július végén közzétett gyorsjelentésből. Az év első hat hónapjában elért konszolidált árbevétel 83,172 milliárd forint lett, ami 12,5 százalékos növekedés a bázisidőszakhoz képest. Az üzleti eredmény 2005 első félévében 16,399 milliárd forint volt, ez 9,2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakával összehasonlítva. A mérleg szerinti eredmény a vizsgált időszakban 19,452 milliárd forint volt, ami 10,1 százalékos emelkedést jelent.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!