Emellett a Scania teljesíti a legszigorúbb kibocsátási normákat (Euro 5, EEV) is. Az energiatároláshoz a busznál szuperkondenzátorokat alkalmaznak, amelyek az üzemelés során nagyobb teljesítményt eredményeznek. A Scania új koncepcióbuszát, amelyet a május végén Helsinkiben megrendezett tömegközlekedési kongresszuson mutattak be először, a Scania Södertäljében működő műszaki fejlesztési részlege készítette egy hároméves fejlesztési program során.
Hasse Johansson, a Csoport kutatás-fejlesztésért felelős elnökhelyettese elmondta: "A városi dugók és a környezetvédelmi problémák leküzdésének legjobb módja az, ha az utasok számára kényelmesebbé és ezáltal vonzóbbá tesszük a tömegközlekedést. A Scania koncepcióbusza alacsony padlójával, nagy ajtóival, tágas belső terével és automatikus jegykezelő rendszerével fontos lépés ebbe az irányba - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményben.
"Nem látjuk értelmét, hogy tovább várjunk újabb üzemanyagokra és technológiákra, amelyek az elkövetkező tíz évben esetleg megvalósíthatóvá válnak. Innovatív hibridhajtási koncepciónk révén javítani tudjuk az üzemanyag-gazdaságosságot és legalább 25 százalékkal csökkenthetjük a károsanyag-kibocsátást, továbbá az etanol használata akár 90 százalékkal is csökkentheti a fosszilis szén-dioxid-kibocsátást. A technológiáknak ez a kombinációja még sok-sok évig biztosíthatja a gazdaságos és korszerű városi közlekedést" - fejezte be Johansson úr.
Tizenkét sorozatban gyártott, a Scania hibridhajtóművével felszerelt etanolüzemű buszt fognak rendszeres szolgálatba állítani 2008-ban és 2009-ben a stockholmi városi tömegközlekedési vállalattal, az SL-lel (Storstockholms Lokaltrafik) együttműködésben, amelyek közül tizet részben a Svéd Energiahivatal fog finanszírozni. A Scania az etanolt tartja a piacon ma elérhető leghatékonyabb megújítható üzemanyagnak.