Elsősorban azt várják az illetékesektől, hogy a működési engedély nélkül, feketén foglalkoztató, ismeretlen eredetű árut forgalmazó egységeket zárják be, közölte Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára.
A szövetség szerint - a piac résztvevőinek óvatos becslése alapján - a feketekereskedelem aránya legkevesebb 15 százalék, de elérheti akár a 25 százalékot is. A VOSZ adatai szerint a Magyarországon működő kereskedelmi ágazat a GDP 12 százalékát állítja elő, az összes foglalkoztatott 14 százalékát, azaz több mint 550 ezer főt alkalmaz, a kis- és középvállalkozások mintegy 27 százaléka a kereskedelmi és vendéglátó-ipari szektorban tevékenykedik. Éves forgalma eléri a nyolcezer milliárd forintot, amely a gépjármű és az üzemanyag részének levonása után is több mint hatezer milliárd forint.
A VOSZ közölte, hogy a szövetségükben legnagyobb számban lévő kereskedelmi vállalatok, vállalkozások elvesztették türelmüket és azonnali operatív fellépést sürgetnek meg a feketekereskedelem ellen.
A közleményben szerepel, hogy Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke szerint míg az engedéllyel rendelkező cégek rendben befizetik adóikat és az ellenőrzési hatóságok állandó kontrollja mellett tevékenykednek, addig a feketekereskedelemben a számla nélküli fizetés, az ellenőrizetlen áruk, a fogyasztóvédelem abszolút hiánya valamint, a vevői garanciák meg nem adása a jellemző.
A VOSZ álláspontja szerint az élő munka terhe, az adó növekedése addig nem csökkenthető, amíg a feketekereskedelemben tevékenykedők egyáltalán nem fizetnek adót. A legpesszimistább becslékes szerint is 200-300 milliárd befizetetlen áfa és adó kerüli el a költségvetést a feketekereskedelem miatt.