Az elbocsátás indoka alapvetően a Henkel konszernen belüli átszervezés, ami a szolnoki gyárban 124 főt jelent. A Henkel Magyarország felajánlotta a szolnoki gyár bezárását követően munkájukat elvesztő dolgozóknak, hogy a Henkel körösladányi gyárában kaphatnak állást. A körösladányi gyáregység hasonló terméket, folyékony tisztítószert állít elő. Az odautaztatást, az intézkedés további terheit a Henkel állja - mondta az ügyvezető igazgató.
Az ügyvezető igazgató továbbá elmondta, hogy a 2001-ben elindított világméretű átszervezési folyamata során a Henkel konszern tervszerűen növelte nyereségességét és javított versenyhelyzetén. A folyamat részeként 2004 őszén a Henkel igazgatótanácsa újabb, 400 millió eurós összköltségű struktúraváltási programot hagyott jóvá, amelynek eredményeként csoportszinten 2007-től évi közel 125 millió eurós megtakarítást vár.
Deák Ferenc ismertette: a program során háromezer munkahely szűnik meg világszerte, mivel a vállalat a földrajzilag egymás közelében elhelyezkedő üzemei közül egyeseket összevon. Deák Ferenc aláhúzta: a por alakú mosószereket a Henkel osztrák, lengyel és szerb üzemeiben fogják gyártani. Az egyre nagyobb piaci szegmensű mosógélek gyártása továbbra is Magyarországon, a Henkel körösladányi gyárában marad. Ez úgynevezett kompetencia-központként működik, azaz a körösladányi üzem látja el teljes mértékben a régió exportpiacait, illetve egyes termékekkel a nyugat-európai, amerikai és japán piacot is.
A Henkel Magyarország másik két gyárát, a váci ragasztó- és a barcsi építési kemikáliákat gyártó üzemét nem érinti az átszervezés.