7p

Kártérítési pert kíván indítani a Magyar Posta ellen az egymilliárd forintos kerékpártenderen nyertes Cronopont Kft., miután az állami vállalat elállt a még tavaly novemberben megkötött szerződéstől, tudta meg az mfor.hu. Hasonló lépésre készül a győri székhelyű cég ellenében a Magyar Posta, amely heteken belül új tendert írhat ki biciklik beszerzésére. A legrosszabbul a postások járnak, akik még legalább egy évig lestrapált járgányaikkal lesznek kénytelenek róni az utcákat.

Azt írják, hogy mégsem kellek...  (A Krpan-kerékpár - forrás: MTI)

"Amennyiben a Magyar Posta nem változtat döntésén, kénytelenek vagyunk bírósághoz fordulni" - közölte az mfor.hu-val Tóth László. Az állami vállalat tavaly ősszel kiírt kerékpártenderén nyertes Cronopont Kft. ügyvezető igazgatója szerint az igényelt kártérítés nagysága több százmillió forintra rúghat majd, mivel a cég körülbelül ekkora értékben már meg is rendelte a biciklik összeszereléséhez szükséges alkatrészeket.

Mint ismert, a Magyar Posta múlt pénteken jelentette be: elállt a postai kerékpárok és utánfutók szállítására és szervizelésére a Cronopont Kft-vel még 2007 novemberében megkötött szerződéstől. Tomecskó Tamás, az állami vállalat szóvivője érdeklődésünkre kifejtette: döntésük végleges, emellett bírósághoz is kívánnak fordulni kártérítési igényeik érvényesíttetése érdekében. A szóvivő azt nem kívánta közölni, pontosan mekkora összegre kívánják perelni a győri kft.-t.

Más gyártó, más helyszín

A Magyar Posta azért mondta fel a szerződést, mert - állítása szerint - a Cronopont Kft. írásban értesítette a céget, hogy nem képes a közbeszerzési eljárás alapján megkötött és meghatározott termékre vonatkozó szerződés teljesítésére.

"A cég nem az eredetileg tervezett szlovén alvállalkozóval, hanem a magyar Neuzer Kft.-vel kívánja legyártatni a bicikliket. Ebben az esetben pedig már nem lehet ugyanarról a kerékpártípusról szó, amely a szerződésben szerepelt - a Cronopont Kft. tehát nem képes a szerződés szerinti teljesítésre" - magyarázta Tomecskó Tamás.

Tóth László szerint viszont az általuk szállítandó kerékpárok teljes egészében megfelelnek a szerződésben lefektetett követelményeknek. Mint hozzátette, a Cronopont Kft. az eredeti, állítása szerint jogvédelem alatt nem álló szlovén kerékpár Magyarországra adaptált, a Magyar Posta igényei szerint továbbfejlesztett változatát szállítaná le.

A különbség csupán annyi, hogy azt nem a szlovén céggel, hanem a már említett magyar társasággal szereltetnék össze, méghozzá Esztergomban. (Igaz, a szlovén cég eredetileg sem maga gyártotta volna le a bicikliket, hanem vajdasági alvállalkozóját, a Capriolo nevű társaságot bízta volna meg a feladattal.)  Az ügyvezető igazgató úgy véli, új partnerüknek köszönhetően képesek lennének a Posta által módosított végső határidőig, azaz december 31-ig leszállítani az összes biciklit.

Tény, hogy a Magyar Posta és a Cronopont Kft. közötti szerződésben nem szerepel, hogy a kerékpárokat csak a szlovén partner bevonásával szabad legyártatni. Az is igaz viszont, hogy a Krpan márkanév egyértelműen a szlovén céghez köthető, ilyen tekintetben saját fejlesztésről van szó  – tehát erősen kérdéses, hogy egy más vállalat által gyártott, átvett minta alapján készült bicikli ugyanazon terméknek tekinthető-e.

Ráadásul - mint azt Tóth László állítja - a szlovén társaság 160 millió forint díjat követel a Cronoponttól egy nem létező licenc felhasználásáért. Ezt a győri cég nem kívánja kifizetni, mivel az már a tényleges üzlet nyereségét jóval meghaladná.

Csak a vezér távozása után lépett a Posta


A Magyar Posta érvelése ellen szól viszont, hogy csak két hónapos késéssel reagált a gyártó változásának hírére - a szerződéstől való elállással pedig további két és fél hónapot várt. A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDb) június 30-án kelt végzése ugyanis egy e-mailre hivatkozva megállapítja: a Magyar Posta vezetésének már március negyedikén tudomására jutott, hogy a Cronopont Kft. Magyarországra kívánja áthelyezni a gyártást (az e-mailben a gyártás és az összeszerelés szót szinonimaként használják.) Sőt - mint az a Kdb dokumentumából kiderül -, az állami vállalat vezetői ekkor már azzal is tisztában voltak, hogy a bicikliket az esztergomi székhelyű Kft.-vel kívánja legyártatni a Cronopont.

Ennek ellenére az állami cég csak több mint két hónappal később, május közepén emelt hivatalosan kifogást ezen változások ellen. Ez közvetlenül azután történt, hogy az addigi vezérigazgató, a Cronoponttal kötött, már addig is sokat támadott szerződést kézjegyével ellátó Szabó Pál május elején a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium élére távozott posztjáról.

Május közepén a Posta menedzsmentje egyébként azzal a kéréssel fordult a KDb-hez, hogy vizsgálja meg a tender menetét, és a vizsgálat idejére függessze fel a győztessel már megkötött szerződést. A testület végül azt állapította meg, hogy az érvényes, ezért a Magyar Posta által indított jogorvoslati eljárást megszünteti.

További felelősségre vonások lesznek


Ezzel egyidejűleg a cég május közepén hirtelen saját háza táján is vizsgálódni kezdett, aminek eredményeképp a hónap végén rendkívüli felmondással megszüntette a társaság közbeszerzési bizottságának vezetőjének - aki egyben a kerékpártender előkészítéséért és lebonyolításáért is felelt - munkaviszonyát. Gergely Lászlónak azért kellett mennie, mert még a beszerzés meghirdetése előtt informálta a későbbi győztest a pályázat részleteiről.

A társaság belső vizsgálata később azt is megállapította, hogy a beszerzési bizottság többi tagja is mulasztott, az igazgatóság döntése értelmében ellenük munkaügyi eljárások indulnak. „Különböző szinteken különböző mértékű felelősségre vonások várhatók” - mondta kérdésünkre Tomecskó Tamás, ezek várható idejét azonban nem kívánta közölni.

A cég emellett június végén bejelentette, hogy - a felügyelőbizottság javaslatára - büntetőfeljelentést tesz ismeretlen tettes ellen a közbeszerzési szabályok megsértése miatt. Döntöttek arról is, hogy a társaságnak át kell alakítania beszerzési és eszközgazdálkodási szabályzatát. Abban pontosan meghatározzák majd, milyen értékű beszerzéseknél milyen szintű vezetők részvétele kötelező a jövőben.

Egy évet csúszhat a beszerzés

Ami a közeljövőt illeti, Tomecskó Tamás szerint már folyik az új tender előkészítése, amit akár néhány héten belül kiírhatnak. Lehetséges, hogy ezen a most ejtett Cronopont Kft. is rajthoz áll - Tóth László legalábbis nem zárta ki ennek lehetőséget. Emellett az sem lenne meglepő, ha az új pályázaton a győri vállalat mögül most hivatalosan a szállítási határidők tarthatatlanságára való hivatkozással kitáncoló szlovén partner is indulna majd - ezúttal már nem alvállalkozóként, hanem önállóan.

Mindenesetre úgy tűnik, hogy az éles fordulatokban bővelkedő ügynek egyelőre a kézbesítők a legnagyobb vesztesei, hiszen az új kerékpárok elsősorban az ő életüket könnyítenék meg. Ha azt vesszük figyelembe, hogy a korábbi tenderkiírásra 2007. szeptemberben, a szerződéskötésre novemberben került sor, az összes bicikli leszállításának határideje pedig 2008. szeptember vége volt, akkor - hasonló ütemtervet és az új tender néhány héten belüli kiírását feltételezve – az új járgányok 2009 nyara előtt valószínűleg már nem érkeznek meg a Magyar Postához.

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!