3p

Brüsszel nem blokkolja a paksi atomerőmű bővítését, az építkezést, az Európai Bizottság csak a fűtőanyag beszerzésére vonatkozó szerződéssel foglalkozott - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére Anna-Kaisa Itkonen, a brüsszeli testület energiaügyekért felelős szóvivője.

A szóvivő közölte, hogy a brüsszeli testület március 2-án foglalkozott a kérdéssel, ám egyelőre csak "nagyon-nagyon korlátozott mértékben" tudják kommentálni az ügyet, mert a döntés alapjául szolgáló dokumentumok bizalmasak.

Itkonen elmondta azt is, hogy Magyarország értesítette a bizottságot arról, hogy hozzájárul a döntés minősítésének feloldásához, így a bizottság hamarosan a lehető legrészletesebb tájékoztatást fogja adni a kérdésben.

A bizottsági szóvivő egyelőre csak annyit árult el, hogy a bizottság az Euratom-szerződés 53. pontja szerint, jogi kötelezettségének eleget téve járt el. A szerződésnek ez a passzusa azt rögzíti, hogy a kérdésben döntő Euratom Ellátási Ügynökség az Európai Bizottság ellenőrzése alatt áll, és a brüsszeli testületnek vétójoga van a döntései fölött. Emellett arról is rendelkezik, hogy az érintett felek a bizottságnál fellebbezhetik meg az ügynökség döntéseit, amelynek egy hónapon belül kell döntenie.

A szóvivő rámutatott, hogy a bizottság tudomása szerint a magyar hatóságok továbbra is kapcsolatban állnak, egyeztetnek az ügynökséggel, valamint a tagállamoknak több lehetőségük is van, megtámadhatják a döntést vagy újratárgyalhatják a kifogásolt megállapodást.

A Financial Times című tekintélyes brit gazdasági, politikai napilap csütörtök este azt jelentette, hogy az "EU blokkolja" a 12 milliárd eurós paksi bővítést, miután az Euratom nem járult hozzá ahhoz, hogy az épülő reaktorokba kizárólag Oroszországból érkezzen fűtőanyag.

Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár csütörtökön az MTI-nek határozottan cáfolta a lap értesüléseit. Giró-Szász András hozzátette, hogy az ügyben helyreigazításért folyamodtak a Financial Times szerkesztőségéhez.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken úgy nyilatkozott a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának, hogy a paksi atomerőmű-bővítéssel kapcsolatos üzemanyag-szállítási vitában folyamatos az egyeztetés az unió és a magyar kormány között, és olyan megnyugtató megoldás készül, amely garantálja Magyarországnak a biztonságos üzemanyagellátást, valamint lehetővé teszi majd, hogy "az oroszok is szállítsanak üzemanyagot".

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!