3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Legfőbb Ügyészség pénteken cáfolta a horvát társszerv állítását, miszerint nem volt nyomozás a Mol elnök-vezérigazgatójának ügyében Magyarországon.

A Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozást lefolytatta Hernádi Zsolt ügyében, és megállapította, hogy sem a Mol elnök-vezérigazgatója, sem más magyar állampolgár nem követett el bűncselekményt, így a nyomozást 2012. január 20-án megszüntette - közölte a Legfőbb Ügyészség sajtóirodája pénteken az MTI megkeresésére.

A horvát főügyészség (DORH) csütörtöki nyilatkozatában azt írta: nem sérti az Európai Unió vonatkozó jogszabályát, a kétszeres eljárás alá vonás és kétszeres büntetés tilalmát a Mol elnök-vezérigazgatója ellen folyó nyomozás, mivel "az említett ügyben" Hernádi Zsolt ellen Magyarországon még nem folytattak eljárást. A horvát hatóság honlapján megjelent közlés szerint a Horvát Köztársaság soha nem vádolta meg Hernádi Zsoltot a magyar hatóságoknál, ezért Magyarország felelős szervei nem is folytattak eljárást ellene, így nem is lehet szó arról, hogy az ügyben már született volna ítélet.

A Legfőbb Ügyészség ezzel szemben azt közölte, hogy "ugyanezen vesztegetési ügyben, ugyanazon tényállásra és tények alapján - tekintettel arra, hogy a horvát nyomozás anyaga rendelkezésre állt - a Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozást lefolytatta, annak alapján megállapította, hogy sem Hernádi Zsolt, sem más magyar állampolgár nem követett el bűncselekményt, így a nyomozást 2012. január 20-án megszüntette". Hozzátették: a nyomozás teljes iratanyagát elküldték a horvát ügyészségnek.

A horvát rendőrség kedden elfogatóparancsot adott ki Hernádi Zsolt ellen, majd szerda délután Horvátország kérésére felkerült az Interpol vörös, vagyis legmagasabb fokozatú körözési listájára a neve. A Mol elnök-vezérigazgatóját azzal gyanúsítják, hogy vesztegetési pénzt fizetett Ivo Sanader volt horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol meghatározó befolyást szerezzen a Mol-INA olajipari vállalat irányításában. A Mol többször is cáfolta ezt.

A magyar kabinet szerdán felkérte a Mol menedzsmentjét a magyar olajtársaság portfóliójának felülvizsgálatára, adott esetben az INA-részvények eladásának előkészítésére, valamint arra utasította az igazságügyért felelős minisztert, illetve a Mol állami tulajdonban lévő részvényeinek tulajdonosi jogát gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezetőit, vizsgálják meg, milyen polgári és büntetőjogi lépések lehetségesek a Mol-INA-ügyben a Molt, illetve Magyarországot ért sérelmek orvoslására.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!