Egy brit számítógépes magazin háromezer olvasóját kérte fel arra, hogy figyelje, milyen sebességgel jön az internet a kábelen, és ez mekkora ahhoz képest, hogy a reklám alapján mit vásároltak.
A felmérésben részt vevők 62 százaléka azt tapasztalta, hogy a maximális sávszélességhez képest ötven százalékos teljesítményt produkál a szolgáltató. A brit felügyeleti szerv munkatársai a vizsgálattal kapcsolatban azt jegyezték meg, hogy a probléma számukra sem ismeretlen, és már dolgoznak a megoldáson.
Itthon csak következtetni lehet
Magyarországon arra vonatkozóan még nem készült konkrét felmérés, hogy a fogyasztóknak vannak-e sávszélesség-problémáik - mondta az mfor.hu-nak Bartolits István, a Nemzeti Hírközlési Hatóság szakértője.
A probléma viszont bizonyosan itthon sem ismeretlen, amire abból lehet következtetni, hogy általánosságban már megmérték a fogyasztók elégedettségét. Korábban már megírtuk, hogy a különböző távközlési szolgáltatások közül a legtöbb panasz a vezetékestelefon- és az internetszolgáltatókra érkezett az elmúlt évben. Az internetszolgáltatás elérhetősége - az NHH kutatása szerint - 2006-ban 97,55 százalékos volt, ami azt jelenti, hogy átlagban kilenc napig nulla kilobit/szekundumos sebességgel lehetett a világhálóra csatlakozni.
Bartolits István szerint ugyanakkor nem mindenről a szolgáltatók tehetnek. A net sebessége ugyanis nagyon sok mindentől függ, leginkább attól, mennyire terhelt a hálózat, sőt a telefonos (ADSL) kapcsolat esetén attól is, milyen messze van a telefonközponttól a felhasználó irodája vagy lakása. Az már egészen más kérdés, hogy a terheltséget a megfelelő színvonalú fejlesztések ellensúlyozhatnák, ebbe azonban a hatóságnak nincs beleszólása.
"Nem elképzelhetetlen, hogy például egy kábelszolgáltató olyan berendezésre (fejállomás) kapcsol 11 előfizetőt, amely elvileg tíz előfizetőt tudna kiszolgálni a reklámokban meghirdetett sávszélességen. Ilyenkor sem biztos azonban, hogy mindenki rosszul jár: ha a 11-ből mindenki öt filmet tölt egyszerre a fájlcserélőn, akkor persze igen, hiszen mindenki maximálisan kihasználja a sávszélességét, azaz terheli a hálózatot. Ha a felhasználók csak böngészgetnek, leveleznek, akkor nincs baj" - magyarázta a technikai hátteret a szakember.
Ha nem a szolgáltató hibázik
Az is igaz, hogy a felhasználók jó része akkor is a szolgáltatót szidja, ha annak semmi köze a sávszélesség-problémákhoz. Nem biztos ugyanis, hogy egy külföldi szerveren tárolt weboldalt vagy fájlt ugyanolyan sebességgel tudunk "megközelíteni", mint az itthoni szolgáltatónk saját tartalmait.
Ha valaki legalább körülbelül akar tájékozódni, hogy legrosszabb esetben mire számíthat, annak pontosan végig kell olvasnia a szerződési feltételeket. Abban ugyanis minden szolgáltató köteles legalább azt közölni, hogy mi az a minimum sávszélesség, aminek a szolgáltatását vállalja.
A T-Online ADSL-előfizetéseinek minimum letöltési sebességei például a megrendelt sávszélesség nagyságával arányban mennek felfelé: a legkisebb megrendelhető egy megabit/szekundumos sávszélességhez 160 kilobit/szekundumos minimum-sávszélesség tartozik. Ha két megabit/másodperces sávszélességet vásárlunk, akkor 256 kilobit/másodperc a minimumsebesség, ha nyolc megabit a maximum, akkor 480 kilobit/másodperc a legkisebb garantált sávszélesség.
A kábeles T-Online előfizetésre vonatkozóan ez olvasható az Általános Szerződési Feltételek között: "a szolgáltató garantált minimum 64 kbps letöltési sebességet biztosít, a hálózat telítettsége függvényében." A UPC-nél minimálisan egy kicsivel többet, 100 kilobit/másodpercet vállalnak.
Nincs kockázat
Számtalan szolgáltatót lehetne még végignézni, Bartolits István szerint viszont mindenütt ugyanazt a következtetést lehet levonni: a cégek a lehető legkisebb kockázatot vállalják a törvényben előírt minimumsávszélességek megadásával. Ezeket ezért jórészt be is tudják tartani - még akkor is, ha a reklámokban "vállalt" sávszélességeket minden bizonnyal rendszeresen nem is érik el.
Bartolits István elmondta, hogy nem igazán lehet különbséget tenni kis és nagy szolgáltatók között ezen a téren: a nagyoknak általában több a pénzük fejlesztésekre, a kicsik egyrészt függenek a nagyoktól - hiszen az alternatív netszolgáltatók egy része csak bérli az ADSL-hez szükséges telefonvonalakat.
Másrészt a saját hálózatot építő, főleg kistelepülési kábelszolgáltatók olyan közeli kapcsolatban vannak az ügyfelekkel, hogy csak több előfizetőt (mondjuk egy utcányi lakást) léptetnek be egyszerre a hálózatba, így a szükséges fejlesztéseket a biztos megtérülés fejében hajthatják végre.
Arra a felvetésre, hogy a hatóság gondolkodik-e esetleg a minimális sávszélesség-értékek kötelező közzétételén - úgy ahogy a bankoknak kötelezővé tették annak idején a teljes hiteldíjmutató, a THM közlését -, azt mondta az NHH illetékese, hogy a probléma összetettsége miatt nagyon nehéz ilyen pontos mérőszámot találni, úgyhogy egyelőre nem tud ilyen kezdeményezésről.
A brit hatóság azonban nem véletlenül gondolkodik már most saját megoldáson: az IPTV, az online játékok és más sávszélesség igényes internet-alapú szolgáltatások elterjedése ugyanis szükségessé teszi, hogy az előfizetők tisztán lássák, mit vásárolnak. A trendeket nézve előbb-utóbb erre itthon is szükség lesz.
L. Nagy Gábor
Menedzsment Fórum
