3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Júniusban erőteljesen esett a mezőgazdasági termelői árak növekedési üteme. A dinamika csökkenése hosszabb-rövidebb csatornákon keresztül jut el a fogyasztói árakig, de a piaci elemzők már a júliusi élelmiszerárakat illetően is jelentős mérséklődést várnak.

Szakértők úgy vélik, hogy a legtöbb mezőgazdasági termék ára néhány hónapon belül stabilizálódni fog.

Júniusban a termelői árak színvonala 18,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Májusban még 27,8 százalékos árindexet közölt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), tehát jelentősen mérséklődött a drágulás üteme. A csökkenés elsősorban a növénytermesztési és kertészeti termékeknek köszönhető, különösen a burgonya és az egyéb zöldségfélék ára esett vissza -- még a szezonálisan indokoltnál is jelentősebb mértékben. A másik nagy termékcsoportnál, az élő állatok és állati termékek esetében az árdinamika csak kisebb ütemben mérséklődött.

Az élelmiszerárakra 2000 nyara óta irányul a megszokottnál is nagyobb figyelem, ekkor kezdődött el ugyanis az az intenzív áremelkedés, amely -- elemzők szerint -- most a vége felé közelít. Az utóbbi két év adatai arra utalnak, hogy a felvásárlási árakban bekövetkezett változások egy hónap alatt beépülnek a feldolgozatlan élelmiszerek áraiba -- mondja Nagy Márton, az ING Vagyonkezelő munkatársa. Újabb 1-3 hónap szükséges ahhoz, hogy a feldolgozott termékek áraiban is érvényesüljön a termelői hatás, majd még 6-7 hónap telik el, amíg a vendéglátásban és egyéb, élelmiszer jellegű szolgáltatásban is tetten érhető a változás.

Vannak ennél összetettebb folyamatok is, melyek még hosszabb idő alatt fejtik ki hatásukat. Az idei jó búza- és kukoricatermés egyelőre még csak a vetőmagok olcsóbbá válásában érzékelhető, de hamarosan a takarmányárak csökkenése is bekövetkezik. A sertés- és csirkehús előállítási költségeinek tetemes hányada (50, illetve 60 százaléka) a takarmányhoz kötődik. Éppen ezért a készletek leapadása után, körülbelül jövő év második felében a nyershús-árak dezinflációjához a mostani jó termés teremt majd jó alapot.

Az átgyűrűződés kedvező hatásaira még várni kell, de már a júliusi fogyasztói árindexben is erőteljes lesz a csökkenés -- mondja Nagy, aki arra számít, hogy a júniusi 10,5 százalékról 9,2 százalékra mérséklődik az infláció. (A hivatalos KSH-adat jövő hét kedden jelenik meg.) Az egyik legfontosabb ok éppen az élelmiszerárak alakulása. A tavaly júliusi árrobbanás után ugyanis az idén nyár közepén havi alapon számítva feltehetően ármérséklődés volt. Ehhez járult még hozzá a benzinárcsökkenés és a palackos gáz esetében megfigyelhető bázishatás -- teszi hozzá az elemző. (Érdekesség, hogy az előrejelzők tábora erősen megosztott. A piaci elemzők többsége 9,5 százalék alatti inflációt vár, míg a nagy kutatóintézetek nem látnak esélyt egy számjegyű árindexre.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!