3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A kivitelezőnek szeptember 1-én kell elkezdenie a munkálatokat, ezt követően pedig 360 napja lesz arra, hogy felépüljön az MTK labdarúgócsapatának otthona, az új Hidegkuti Nándor Stadion.

Erről Deutsch Tamás, az egyesület elnöke beszélt pénteki sajtótájékoztatóján, amelyet annak apropóján is tartott, hogy napokon belül befejeződik a létesítmény bontása. A fideszes politikus elmondta, hogy a hivatalosan július 31-ig tartó, 148,5 millió forintba kerülő bontás során közel 24 ezer tonna talajt termeltek ki, illetve 15 ezer tonna betontörmelék keletkezett, ennek jelentős részét felhasználják majd az újjáépítés során. Megjegyezte, hogy a környezettudatos építkezésre törekedve a helyben felhasználásra nem kerülő bontott anyagokat az MTK más helyszínen folyó fejlesztéseinél veszik figyelembe. Ehhez kapcsolódóan hozzátette: a klub továbbra is fenntartja azt a szándékát, hogy a Hidegkuti Nándor Stadion újjáépítése nemzetközi zöld minősítést kapjon.

A kivitelező kiválasztásával kapcsolatban Deutsch Tamás elmondta, hogy június 27-én az Európai Unió hivatalos lapjában jelent meg a nyílt közbeszerzési eljárás, amelyre augusztus 10-ig lehet pályázni. Ezt követően egy szakmai testület bírálja majd el a beérkezett anyagokat, s a legfontosabb kritérium az adott ár mellett az lesz, a kivitelező vállalni tudja-e, hogy 360 nap alatt, legkésőbb 2016. augusztus 25-ig használatba vételhez készen elkészül a munkálatokkal.    

A sportvezető jelezte, ennek megfelelően bízik abban, hogy az MTK labdarúgócsapata a 2016/17-es idény hazai mérkőzéseit már az új Hidegkuti Nándor Stadionban tudja játszani, ugyanakkor a létesítmény hivatalos megnyitóünnepségére 2016. szeptember 21-én kerül sor, amikor a kék-fehérek 1964-es Kupagyőztesek Európa Kupa (KEK) döntős ellenfele, a Sporting Lisboa látogat Magyarországra.

Deutsch Tamás kiemelte, hogy a stadion tőszomszédságában, a Salgótarjáni úton lévő edzőközpont, illetve a kiszolgáló létesítmények is megújulnak, továbbá a BKV-val való együttműködésnek köszönhetően 880 millió forintból felújítják a szomszédos létesítmény fejépületét és pályáját, s emellett további három pályát építenek majd, amely a jövőben az MTK és a BKV csapatainak felkészülését segíti.

Deutsch Tamás beszélt a zuglói Lantos Mihály Sporttelepről, valamint a Városmajori Sporttelepről is. Várhatóan mindkettő felújítását 2017 végére fejezik be. Előbbi több mint egymilliárd forintból készül el, s az MTK több szakosztályának - mint például a vívónak és az atlétikainak - ad majd otthont, utóbbiban pedig a kézilabda és a kosárlabda lelhet új otthonra.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!