2p

A Magyar Posta (MP) húsz legnagyobb hivatala szerdán déltől egy órán át zárva tart, hogy így tiltakozzanak az Európai Unió 2009-re tervezett teljes ágazati piacnyitása ellen. Az akció európai méretű is lesz: 11 más uniós tagország nagyvárosaiban is leállnak a munkával a postások.

A postások szerda déltől egyig tartó munkabeszüntetését a kétmillió európai postást képviselő UNI Post Europa elnevezésű érdekvédelmi tömörülés szervezi. A megmozduláshoz Magyarországgal együtt Ausztria, Belgium, Ciprus, Franciaország, Görögország, Olaszország, Litvánia, Luxemburg, Málta Lengyelország és Szlovákia postásai csatlakoznak.

A kézbesítők amiatt tiltakoznak, hogy az EU 2009-ben az ágazatra is kiterjesztené a négy alapszabadság, az áruk, a munkaerő, a tőke és a szolgáltatások szabad áramlására vonatkozó egységes szabályozást, ám a 12 tagország postás szakszervezetei túl korainak tartják az ágazat két év múlva esedékes teljes liberalizációját.

A postások a piacnyitás elhalasztását javasolják: szerintük elég lenne 2012. január 1-én bevezetni az úly szabályokat. A dolgozók ezt annak érdekében javasolják, hogy a jórészt állami tulajdonban lévő cégek felkészülhessenek a versenyre, és egyenlő partnerként léphessenek az európai piacra.

A megmozduláshoz a mintegy 20 ezer tagot számláló magyar Postás Szakszervezet is csatlakozott. Az érdekvédelmi szervezet tájékoztatása szerint Budapesten a Nyugati Pályaudvar melletti 62-es posta, a megyeszékhelyeken pedig főposták állnak le ideiglenesen a munkával.

A postás dolgozók akcióját támogatja a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége is, sőt felkérik a magyar európai parlamenti képviselőket és a magyar kormányt, hogy olyan szabályokat alkossanak, amelyek biztosítják a folyamatos, színvonalas, és megbízható postai szolgáltatásokat.

Az MSZOSZ a postai szektor további megnyitását az új szolgáltatók számára kizárólag a jelenleg is működő postai vállalatokkal azonos munkafeltételek mellett tartja elfogadhatónak. A leghatározottabban elutasítanak minden olyan tervet, amely lehetőséget teremt a munkakörülmények romlására - közölte a szervezet.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!