Az Xchangeteam és a Leeds Business School által kezdeményezett kutatásban 662 szabadúszó szakembert kérdeztek meg, közülük 40 százalék senior menedzserként, 20 százalék pedig igazgatói szinten dolgozott.
A tanulmányból kiderül, hogy Nagy-Britanniában a dolgozók egyre növekvő számban már nem illeszthetőek bele a hagyományos (például ideiglenes vagy teljes munkaidős) munkavállalási formákba. Jelenleg a mintegy 28,5 millió brit munkavállaló közül 3,64 millió (13 százalék) magánvállalkozóként, 7 millió (azaz 24 százalék) részmunkaidőben dolgoznak, míg 7 százalék szabadúszó, 11 százalék pedig olyan vállalkozás tagja, amelyikben nincsenek alkalmazottak.
A szabadúszóként végzett tanácsadást egyre több szakember tekinti lehetséges karriernek. A legfontosabb szempontok és előnyök a többfajta választási lehetőség, az így megszerezhető verhetetlen széleskörű tapasztalatok és több kontroll a munka felett. A megkérdezett szabadúszók 80 százaléka 25 és 45 év közötti volt, és mintegy 45 százalék tervezte azt, hogy még legalább öt évig biztosan ezt fogja csinálni, míg 14 százalékuk hamarosan saját tanácsadó irodát szeretne nyitni.
A felmérésben résztvevők saját bevallása szerint is jól jövedelmező dolog független tanácsadónak lenni. Több mint harmaduk (35 százalék) 25-40 000 fontot keres évente (ez havi 750 ezer és 1 millió 200 ezer forint között van), míg 27 százalékuk 40-60 000 font (1,2-1,8 millió forint havonta) jövedelmet tudhat magáénak. Mintegy 39 százalékuk dolgozik 31-40 órát hetente, míg 25 százalékuk 41-50 órát tevékenykedik. Mindössze egyötödük állította, hogy csak 20-30 órát vesznek el feladatai az életéből minden héten.