4p

Demonstrációt kezdtek hétfőn hajnalban Pölöskén a szörpüzem egykori dolgozói közel hat hónapi elmaradt bérükért; a cég felszámolója és egykori tulajdonosa egymásra hárítja a felelősséget azért, hogy a bérgarancia alapból még mindig nem jutottak pénzükhöz az elbocsátott alkalmazottak.

Hajnali 5 óra után mintegy 30-40 ember gyűlt össze a pölöskei szörpüzem bejárat előtti területén. Az érintettek a helyszínen arról számoltak be az MTI tudósítójának, hogy a július óta felszámolás alatt lévő Bognár Szörp Kft.-ben több mint 150 ember dolgozott, őket csoportos létszámleépítés keretében küldték el, a januártól járó juttatásaikat azonban még mindig nem kapták meg.

A demonstrálók többsége azóta sem talált munkát, jelentős tartozásaik vannak, amiket nem tudnak kifizetni. Úgy tudják, számukra összesen több mint 200 millió forint jár, néhányan azt is javasolták, hogy közösen fogadjanak ügyvédet az érdekeik védelmében.

A demonstráción megjelent Janicsek Béla, az üzemet jelenleg bérlő Janicsek Kft. ügyvezetője azt mondta: ő úgy tudja, több büntetőfeljelentés, valamint a volt cégtulajdonos és a felszámoló közötti viták miatt nem jutottak még hozzá elmaradt bérükhöz.

A bérlő információja szerint Bognár Kálmán, a Bognár Szörp Kft. tulajdonos-ügyvezetője nem adta át a felszámoló Marosholding Kft.-nek cége könyvelését, emiatt a felszámoló nem tudja lehívni a bérgarancia alapból a dolgozók elmaradt juttatásának összegét. Janicsek Béla az MTI kérdésére azt mondta: ezeket az iratokat részben itt, részben a volt tulajdonosnál őrizték, és szeptemberben egy rendőrségi házkutatás keretében foglalták le.

Szabó Tibor, a felszámoló Marosholding ügyvezetője az üzembe beengedett újságíróknak telefonon is megismételte az MTI-nek október 6-án elmondottakat, miszerint Bognár Kálmán nem adta át az iratokat, nem készült el a zárómérleg, ezért nem lehet lehívni a bérgarancia alapból a szükséges pénzt. Újból hangsúlyozta, hogy megítélése szerint a cég vagyona nem is fedezi a 2,5 milliárd forint körüli hiteltartozást.

Szakértői véleményre hivatkozva tette hozzá, hogy maximum 500 millió forintot ér a Bognár Szörp Kft. vagyona, emiatt pedig hitelezési csalás és vesztegetés gyanúja merült fel, aminek kapcsán a kezdeményezése alapján büntetőeljárás is folyik.

Az MTI kérdésére azt mondta: amikor májusban végelszámolásra átvette a céget, akkor sem kapta meg a gazdálkodásról szóló iratanyagot. A felszámolást pedig azért kellett kezdeményeznie, mert már akkor 1,3 milliárd forintos hitelezői követelés volt a Bognár Szörp Kft.-vel szemben. Ha pedig a felszámolást törvénytelennek ítélte meg a korábbi cégtulajdonos, akkor miért nem fellebbezett az eljárás megindítása ellen? - tette fel a kérdést a felszámoló.

Hozzáfűzte, hogy ha a nyomozó hatóság vádemelési javaslattal zárja le a cég ügyében az egyelőre ismeretlen tettes ellen folyó nyomozást, akkor ez igazolja a munkaügyi központ felé, hogy nem lesz zárómérleg, így pedig lehívhatóvá válik a bérgarancia alapból a kifizetésükhöz szükséges összeg.

A demonstrálókhoz 7 óra után megérkezett Bognár Kálmán, aki újságírók előtt is megismételte az októberben az MTI-nek tett kijelentését, hogy meglátása szerint a felszámoló valójában cége vagyonának megszerzésében és kijátszásában, nem pedig megőrzésében érdekelt. Most is úgy fogalmazott, hogy a felszámoló törvénytelenül folytatja az eljárást, "szétverték az üzem egy részét", a gépek, a technológia egy része már nincs meg, holott azokra a hitelező bankok jelzálogjoga volt bejegyezve.

Elmondta, hogy a hiányolt iratok a Marosholding ügyvédi irodájánál voltak letétben, onnan valóban ő hozta el, de ha a felszámoló nem ismerte volna a gazdálkodási adatokat, nem tudta volna begyűjteni 480 vevőtől a cég kintlévőségeit.

Bognár Kálmán azt hangsúlyozta: szeretnék helyreállítani a cége törvényes működését, a hitelezőkkel is tárgyaltak már erről, de szerinte az ellene indított büntetőeljárásnak nincs köze a társaság felszámolásához.

A szörpüzemnél összegyűlt dolgozók 10 óra után oszlottak szét, miután telefonon ők is beszéltek a felszámolóval. Az egyik volt dolgozó az MTI-nek azt mondta: miután mindkét fél a maga álláspontját hangoztatja, ezért megpróbálnak egy találkozót szervezni a felszámoló és a cégtulajdonos között, hogy tisztázzák a helyzetet.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!