A közlekedési társaság szerint a tegnapi 270 autóbuszhoz képest ma hajnalban 58-cal kevesebb, 212, majd a reggeli javítások után már "csak" mintegy 150 autóbusz nem állt forgalomba.
Ez főként a dél-budai és a dél-pesti területeken okozott fennakadást, de a város más területein is vannak a menetrendtől eltérő járatok, áll a közleményben.
A BKV szerda reggel fél kilenckor kiadott tájékoztatása szerint a 7-es 4-5 helyett 8, a 7E 4 helyett 7-12, a 173-as 5 helyett 5-10, a 173E 4 helyett 4-8 percenként jár, emellett ritkábban közlekedik a 9-es, 15-ös, a 16-os, a 112-es, a 212-es, a 136E, a 85-ös, a 282E, a 67-es és a 94E is. A közlekedési társaság szerint a többi járatnál jelentéktelen csúszások előfordulhatnak, de azok alapvetően tartják a menetrendet.
Kirúgtak hat buszsofőrt
A BKV tegnap este bejelentette: úgynevezett szuper kontroll csoportokat hoz létre azzal a céllal, hogy minél hamarabb és minél hatékonyabban véget vessen a közlekedési káosznak.
Ezek feladata lesz az autóbuszok műszaki állapotának felmérése a forgalomba kiálláskor, majd annak összehasonlítása a garázsba álláskor tapasztalható állapottal. Ettől az intézkedéstől az indokolatlan szolgálatfelvétel-megtagadások és az esetleges rongálások csökkenését várják.
A csoportok tagjai forgalmi, műszaki, jogi és humán szakemberek, akik az indokolatlan szolgálat-megtagadás vagy egyéb mulasztás esetén azonnali elbocsátásról is dönthetnek. A BKV közel 200 főt vezényel át ideiglenesen ezekbe a feladatkörökbe.
Az első elbocsátások már meg is történtek: szerda délelőtt két-két buszsofőrnek mondtak fel a dél-pesti, a kelenföldi és az óbudai buszgarázsból, emellett több műszaki szakembernek is felmondtak, értesült az MTI szakszervezeti forrásból. A cég által létrehozott kontrollcsoport esetükben megállapította: akadályozták az autóbuszok forgalomba állítását. Az érintettek már szerda délelőtt távoztak a cégtől.
Megy az adok-kapok
A kimaradások és késések hátterében a menedzsment és a munkavállalók közötti bérvita áll. A felek ugyanis nem tudtak megállapodni az év végén lejáró kollektív szerződés szövegéről, ezért 2010. január 1-jétől a cég a munka törvénykönyve szerint működik. Emiatt - nyilatkozták akkor szakszervezeti vezetők - olyan változás áll be a BKV-nál, amit már az utasok is érezni fognak: borulhat a teljes menetrend is.
A BKV szerint dolgozói a kollektív szerződés megszűnését követően is rendelkeznek érvényes munkaszerződéssel, amely tartalmazza a munkaviszony legfontosabb elemeit, így a cég szerint erre hivatkozva nem lehet befolyásolni a közösségi közlekedés színvonalát.
A megállapodás hiánya miatt a szakszervezetek január 12-től határozatlan idejű sztrájkot hirdettek.
Menedzsment Fórum