2p

"Optimistábbak a főváros és vonzáskörén kívül eső vállalatok Románia gazdaságát illetően, például a magyar határ menti régióban is érezhetően nagyobb a bizakodás. Ennek oka az lehet, hogy távolabbról szemlélték azt az őrült gazdasági dübörgést, amely Bukarestet korábban jellemezte, így a visszaesés kevésbé fájdalmas számukra" – mondta az Új Magyar Szónak Antonis Ioannides, a Deloitte Románia tranzakciós partnere.

A Deloitte felméréséből - amelynek keretében háromszáz romániai vállalatvezetőt kérdeztek meg - kiderült, hogy a legtöbb cég - főképp az IMF és az EU előrejelzéseinek hitelt adva - erőteljesen bízik abban, hogy a fellendülés 2010-ben elkezdődik.

Megállapítható az is, hogy egyértelmű az elégedetlenség a vállalkozók körében az állam szerepével kapcsolatban a gazdaságban, főképp a hosszú távú stratégiát hiányolják. Újabb elbocsátási hullámokra még feltehetően számítani kell, főképp azoknál a cégeknél, amelyek eddig a válság rövid lefutásában reménykedtek. A legkevésbé érintett terület a gyógyszer- és egészségipar, amely jelenleg a legvonzóbb befektetési terület.

A tanulmány szerint a válság hatására a vállalatok kénytelenek racionalizálni tevékenységüket, ami egy érettebb gazdaságot fog eredményezni, amikor végre elindul a növekedés. A romániai cégek a krízisben egyébként leginkább a működési költségeken spórolnak (34 százalék), ezt követi a bérek (22 százalék), valamint a marketing- és reklámkiadások (18 százalék) visszafogása, írja a csütörtöki Új Magyar Szó.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!