4p

Összeszedtük, mi mindennel kísérelte meg 2017-ben csillapítani a szemlátomást csillapíthatatlan étvágyát a felcsúti polgármester.

Ha Mészáros Lőrinc, akkor siker: Magyarország történetének legdinamikusabban gazdagodó üzleti zsenije képtelen hibázni, amihez nyúl, az arannyá válik, közbeszerzések terén nem ismer lehetetlent, ráadásul, ha meghallja azt, hogy "pihenőnap", akkor felkacag, ugyanis ő az ilyesmit egyszerűen nem tudja komolyan venni, ez csakis tréfa lehet, abszurd az egész, na ugorjunk is a következő bizniszre, ide azzal a tollal, Kati. Szóval nem is csoda, hogy dől hozzá a lé. De ha már arra dől, akkor Mészáros azzal a lendülettel rögtön tovább is dönti az aranytallérokkal megtelt kupáját: költ. Méghozzá a pénzgyűjtés melletti másik kedvenc hobbijára, a cégvásárlásra.

megkeresi, eltapsolja

2017 félidejénél már összeszedtük, milyen vállalatokra tette rá a mancsát Mészáros, így év végén indokolt hát megvonni a végső mérleget. Az esztendő összképe meglepő módon felemás. Míg januártól augusztusig olyan rendszerességgel ment a vásárlás, hogy kimondhattuk: a felcsúti dinamó 11 naponta vesz új cégeket, addig az ősz beköszöntével lanyhult a bevásárlási kedv. Hogy aztán annál komolyabban buzogjon fel megint, és mintegy kompenzálásiból azért a pár csendesebb hónapért decemberben az ország utolsó görbe, rozsdás szöge is a magyar Zuckerberg zsebébe vándoroljon. Szóval, így néz ki Mészáros Lőrinc éves bevásárlólistája:

  • január végén megvette a Wellnesshotel Építő Zrt.-t
  • február 20-án a Hidasháti Mg. Zrt.-t és a Csabatáj Zrt.-t
  • február 24-én a Kunhalom Agrária Zrt.-t
  • március 3-án beszállt az Opimus Nyrt.-be - azóta már Opus Global Nyrt.
  • március 8-án megvette a Témadesign Kft.-t
  • március 13-án a Dereszla Sparking Kft.-t
  • április 5-én a hírek szerint övé lett az osztrák Hotel Ferien síhotel
  • április 12-én megvette a Balatontouristot
  • április 21-én beszállt az FHB-be, de később megszabadult a részvényeitől
  • május 18-án övé lett a T-Ingatlanhasznosító 2016 és a Kp Ria Magyarország Zrt.
  • június 1-jén övé lett az MKB Bank 49 százaléka
  • június 29-én bezsákolta a FourFourTwo focis magazint
  • július 3-án a zsebébe csúszott a Nógrád Megyei Hírlap
  • július 15-én meglett a Strand-Holiday Kemping is Balatonakaliban
  • július 21-én a Status Capital Zrt.-vel tőkealap-kezelője is lett
  • július 24-én megvette a Takarékinfó Központi Adatfeldolgozó Zrt.-t
  • július 26-án övé lett a Part FM balatoni rádió
  • július 28-án meglett a Diófa Ingatlanbefektetési Alap is
  • augusztus 16-án megvette Demján Sándortól a Canter Borház Kft.-t
  • augusztus 25-én övé lett az Appennin Holding Nyrt.
  • augusztus 30-án a nyár eleji 49 százaléka helyett már egyenesen befolyásoló részesedést kanyarított ki magának az MKB Bankban
  • szeptember 4-én a Dereszla és a Canter mellé vett még három balatoni borászatot

- megdöbbentő csend / készülés az év végi hajrára -

  • ... és akkor december 6-án - kisebbségi tulajdonosként - beszállt a Diófa Alapkezelőbe
  • december 12-én beszállt a CIG Pannónia Biztosítóba
  • december 14-én egy cseh partnerrel közösen bezsákolta a Mátrai Erőművet
  • december 18-án beszállt az IKO tévés műsorgyártó-óriásba, aztán a legnagyobb hazai tévés reklámértékesítőbe, az Altmedia-ba
  • december 20-án kivetette a hálóját a GEOSOL Kft.-re, majd többségi tulajdonrészt szerzett az Appeninn Holding Nyrt.-ben.

A cégeket nem csak vásárolta, de előszeretettel alapította is idén Mészáros. Március közepén Pollux Hotel Zrt. néven szállodacéget hozott létre, november közepén Status Power Invest Kft. néven egy villamosenergia-termelő társaságot jegyeztetett be, december 15-én elindította a RM International Zrt. néven nemzetközi vasutas cégét, majd még karácsony előtt gyorsan a fociválogatott őszi ideiglenes szövetségi kapitánya, Szélesi Zoltán feleségével társult a Mészáros-család Talentis Group Zrt. nevű cége a Magyar Sportmárka Zrt.-ben.

Hacsak nem húz még valami meglepőt a két ünnep között, vagy akár az ünnepek alatt, akkor cégvásárlás és -alapítás szempontjából ennyi volt a 2017-es év Mészáros Lőrincnek. Hasonló sikerekben gazdag 2018-at kívánunk, polgármester úr!

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!