3p

Felszámolás alá került az 1998 óta működő, korábban a Tisza sportcipőket is előállító Tisza Cipőgyártó Termelő és Kereskedelmi Kft. A martfűi vállalattal szembeni követeléseket augusztus 30-ig lehet bejelenteni a felszámoló Decima Felszámoló Kft.-nél - tudta meg a Napi Gazdaság.

Korábban a honvédelmi közbeszerzések jelentettek biztos megrendeléseket, de nagy reményeket fűztek egy orosz katonai beszállításhoz is. A világgazdasági helyzet azonban ezt is semmissé tette, hatalmas veszteségeket kellett leírnunk 2008-ban és idén is, több száz millió forint értékben - mondta a Napinak Gladinetz András, az anyacég Tisza Cipő Zrt. (TC) felügyelőbizottságának elnöke. A cégbírósági adatok szerint a TCGY saját tőkéje 2007 és 2008 között 131 millió forinttal csökkent, nettó árbevétele pedig mintegy felére, 282 millió forintra esett egy év alatt. Mindkét évben veszteséget jelentett a vállalat, 2008-ban ez már meghaladta a 130 millió forintot.

A gyárnak májusig 102 dolgozója volt, a munkavállalók rendkívüli felmondást nyújtottak be, mivel a munkáltató nem tett eleget a kollektív szerződésben foglalt bérfizetési kötelezettségének - mondta a Napinak Kovács Jánosné, a Bőripari Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Az egykori dolgozók nagy része jelenleg munkanélküli, harminc embernek a szintén a TC érdekeltségébe tartozó Túri Cipő Kft. mezőtúri üzemében sikerült elhelyezkedni. Itt jelenleg bérmunka és a TCGY korábbi megrendeléseiből eredő kötelezettségek teljesítése folyik, kétszáz dolgozóval - tette hozzá Gladinetz. Néhány volt dolgozónak várhatóan novemberben munkát tud adni az ipartelep harmadik, ma már egyetlen cipőgyártója, a Shoe Fashion Group Kft. Az elmaradt egyhavi bérre és a végkielégítésekre elegendő lesz a bérgarancia-alap fejenként biztosított 925 ezer forintos kerete - mondta Kovács Jánosné.

Az üzemet és a berendezéseket a TCGY az anyacégtől bérelte, így azok nem részei a felszámolási eljárásnak. A korábban állami tulajdonú TC részvényeit 2007-ben vásárolta meg 3 millió forintért a Radfar Személyzet- és Üzletfejlesztő Kft., vállalva 70 millió forint tulajdonosi kölcsön visszafizetését, a martfűi telephely környezetvédelmi kármentesítését, illetve három évre maximum évi ötszázalékos leépítési korlátot - ezeket az önkormányzat szerint azonban nem teljesítették. Gladinetz szerint jogi szempontból nem szegték meg vállalásaikat, a történtek az előre nem látható gazdasági helyzetből adódtak.

A martfűi polgármester, Bakonyi Péter vagyonmentő akciót kezdeményezett, amelynek lényege, hogy a TC 70 millió forintos tartozása fejében az üzem területén lévő irodaház kerüljön az önkormányzat tulajdonába. A Napi információi szerint mindkét fél számára kedvező megoldással kapcsolatban még a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. válaszát várja az önkormányzat.

A jövőben új arculat fejlesztését és luxuscipők gyártását tervezi Martfűn a TC, év végére javuló piaci környezetet várunk, ami az üzem újraindítását is jelentheti - közölte Gladinetz a Napi Gazdaságnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!