2p

Gőzerővel halad a víziközműcégek integrációja, folyik a harc a fogyasztókért, a folyamat azonban előreláthatólag több lépcsőben zajlik majd le - mondta Szabó Iván ügyvéd, a Magyar Víziközmű Szövetség jogi bizottságának társelnöke kedden Szegeden, egy konferencián.

Úgy vélte, a folyamatnak várhatóan az eleve nagy vízműcégek, köztük az öt nagy, állami tulajdonú regionális szolgáltató lesz a győztese. Szabó Iván ugyanakkor biztatónak tartja a nagyobb önkormányzati tulajdonú szolgáltatók összefogását is.

A víziközmű törvény méretbeli, technológiai és tőkekövetelményt ír elő a szolgáltatási engedély feltételéül. Ezeket a kisebb települések - akár nyereségesen és hatékonyan működő - vízműcégei nem tudják teljesíteni, átmeneti rendelkezésként azonban bekerült a jogszabályba az üzemeltetés kiszervezésének lehetősége. Ennek alapján a fogyasztóval közvetlen kapcsolatba az engedélyes szolgáltató kerül, az üzemeltetési feladatokat azonban - mintegy alvállalkozóként - továbbra is a helyi cég végezheti - mondta az ügyvéd.

Szabó Iván szerint ez több veszélyt is rejt magában, a kiszervezett üzemeltető tevékenysége ugyanis nem tartozik a víziközmű törvény hatálya alá, és közvetlen kártérítési kötelezettsége sem áll fenn a fogyasztó irányába. Az üzemeltetési feladatokra az engedélyes szolgáltatónak közbeszerzési eljárást kell kiírnia, ez csak funkcionális holding létrehozásával kerülhető ki, úgy, hogy a nagyobb cég többségi tulajdont szerez a helyi vállalkozásban. A tulajdonszerzés azonban már két-hároméves időtávon további integrációhoz, a kisebb cégek beolvadásához vezethet - mondta a szakember.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!