4p

Több mint húsz százalékkal több autóipari céget alapítottak hazánkban az elmúlt másfél évben, mint amennyi tönkrement, tudta meg az mfor.hu. Eközben a szektorban tombolt a válság – a piac 2008-hoz képest a negyedére zsugorodott. A háttérben minden bizonnyal a "cégbűvészek" aktivitásának fokozódása áll, akik előbb bedöntik vállalkozásukat, majd adósságaikat hátrahagyva újat alapítanak.

Válságban is gombamódra szaporodtak az autóipari cégek az elmúlt másfél évben, derül ki az Opten Kft. mfor.hu-hoz eljuttatott statisztikáiból.  

Több az új cég, mint a bedőlt

2009. január és 2010. július között összesen 2610 új társaság alakult a szektorban, miközben 2154 vállalat ellen indult felszámolási vagy végelszámolási eljárás - az újonnan gründölt társaságok száma tehát 21 százalékkal haladja meg a becsődöltekét.

A cégalapítók különösen tavaly voltak szorgosak, amikor negyedével több társaságot hoztak létre, mint amennyi kidőlt a sorból, de még idén is mintegy 15 százalékos pluszt sikerült összehozniuk.


A tendencia már csak azért is felettébb érdekes, mert a hazai autóipart igencsak letaglózta a kereslet drasztikus visszaesése, ráadásul a helyzet idén tovább rosszabbodott. Az első hét hónapban összesen 580 autóiparban érdekelt cég ellen indult felszámolási eljárás, ami 32,4 százalékos növekedés a tavaly első félévi 438-hoz képest. Hasonló trend rajzolódik ki a végelszámolásoknál is, amelyek száma 32,8 százalékkal, 250-ről 332-re emelkedett idén január és július között.

Mozgásban a csődlovagok

A cégalapítók azonban még így is nyerésre állnak, ami - az építőiparhoz hasonlóan - komoly részben a "csődlovagok" aktivizálódásának köszönhető. "Az autókereskedelem sem képez kivételt a sorozatos adósságszédelgők tevékenységi körei közül. Sokan szinte már cégük felszámolásával párhuzamosan megkezdik tevékenységüket az új vállalkozásban” - mondta lapunknak Csorba Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.  
      
A bedöntött vállalkozások adósságaikat hátrahagyva kezdenek új életet, ráadásul ezt a jelek szerint minden komolyabb következmény nélkül megtehetik. A gyanús vállalkozókat egyébként elsősorban a tulajdonosi háttér alapján lehet beazonosítani, de a székhely is árulkodó lehet.

Nem szolgálja az autóipar jó hírét a szektort átszövő feketegazdaság sem, amely becslések szerint évente mintegy százmilliárd forint bevételtől fosztja meg a magyar költségvetést. A szektor érdekvédelmi szervezetei ezért azt kérték az Orbán-kormánytól, hogy vasszigorral lépjen fel az illegális kereskedők, szervizek és bontók ellen, valamint törvényi úton segítse az iparág kitisztulását. 

Negyedére olvadt a piac

A szektor nehéz helyzetét mutatja, hogy az újautók iránti kereslet tavaly a felére esett 2008-hoz képest, idén pedig folytatódott a zuhanás: január-júliusban 25 897 új autót helyeztek forgalomba, több mint 40 százalékkal kevesebbet, mint 2009 azonos időszakában.

Forrás: Jato


Igaz, júliusban már megállt a kereslet hosszú ideje tartó  csökkenése: az előző év azonos időszakához képest 19,2 százalékkal több, 4359 új személygépkocsi került forgalomba. A javulás valószínűleg annak is köszönhető, hogy tavaly - a júliustól hatályos áfaemelés miatt - sokan előrehozták az autóvásárlást júniusra, így a 2009 júliusi bázis nagyon alacsony lett.    

Bővülés? Inkább csak jövőre

Az emelkedés azonban csak átmenetinek tűnik. Csorba Hajnalka úgy véli, az utolsó negyedévig semmiképpen sem lesz javulás, de az is lehetséges, hogy 2011 első-második negyedévéig kell várni a fordulatra.  

Hasonlóan vélekedett korábban Gablini Gábor is: a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke szerint az új autók értékesítése valószínűleg csak év végére éri el a tavalyi szintet, az évi 100 ezres eladásra pedig 2012-ben van legkorábban esély.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete szerint a továbbra is gyenge kereslet erősödése az emberek létbiztonságának növekedésétől, gazdasági helyzetük konszolidációjától - ezzel hitelfelvételi és vásárlási kedvük visszatérésétől - és a gépjármű finanszírozás újraindulásától függ.

Bár a piac szereplői nem hangoztatják, az eladások mélyrepülésében a válság negatív hatásain kívül vastagon benne van a hazai autókereskedők korábbi években folytatott "rablógazdálkodása” is. Ennek keretében "speciális árképzéssel és hitellehetőségekkel" mesterséges keresletet teremtettek - azaz olyan vevőket bírtak autóvásárlásra, akik azt nem engedhették volna meg maguknak.

Az elmúlt másfél évben ez a kapu bezárult, a tönkrement kereskedők egy része viszont talált más kiskapukat - és új név alatt, de továbbra is ott van a piacon.    

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!