3p

Egyre nagyobb fontosságot tulajdonítanak a munkaadók az alkalmazottak megfelelő képzésének, állítja egy kutatásban megkérdezett 450 tréner. A brit elemzést a magyar szakértői vélemény is alátámasztja.

A TrainingZONE, a legnagyobb brit tréner közösség által elvégzett felmérésből kiderül, a szakemberek 72 százaléka úgy véli, a szervezetek attitűdje egyre pozitívabb, 49 százalék viszont úgy látja, a jószándék ugyan megvan, de a tréningek támogatása inkább elvi, mint valóságos. A megkérdezettek 23 százaléka szerint integrálódott a vállalata stratégiájába megfelelő szinten a munkatársak képzése.

[ajanlo=47][igazitas=left/]Egyre nagyobb mértékben használják a vállalatok a coaching és az e-learning eszközeit, és ez a fő iránya a fejlődésnek. A szakértők szerint azonban még mindig nagymértékben gátolják a cégek eredményeit a képzési hiányosságok, ami igen fontossá tenné a folyamatos képzést és az átképzést. A cégek hozzáállásának javulása azonban a tréning szektor eredményeinek javulását predikálja. Claire Savage kutatásvezető szerint ez az év igen kedvezőnek ígérkezik a vezetési tanácsadó és tréning cégek számára. 2004 nyarára a megkérdezettek 31 százaléka jelezte előre cége munkatársainak továbbképzését.

Balázs György a TMI Hungary Kft. ügyvezető igazgatója szerint a magyar piacon nem ennyire bíztató a helyzet.
'A nagyvállalatok vezetői elvben cégük munkatársakat és azok szakértelmét tartják a legfontosabb erőforrásnak. A gyakorlatban mégis azt látjuk, hogy egyelőre ez megmarad az elvi elkötelezettség szintjén. A képzési és fejlesztési budget legtöbbször alacsony, és sajnos a legkönnyebben 'feláldozható'.
Ezzel együtt azért érezhető egyfajta pozitív tendencia a HR és ezen belül is a képzések elismertségét illetően. A nyugati működési modellhez hasonlóan a HR egyre inkább stratégiai funkcióvá lépett elő, és folyamatosan erősödik a pozíciója.' - mondta el Balázs György.

Az elmúlt évben tapasztalható gazdasági recesszió ezt az iparágat sem kímélte. A nagyvállalatok költségszorító döntéseinek sokszor estek áldozatául a képzésre, fejlesztésre elhatárolt összegek. Az idei évben a szakemberek várakozásai szerint ez a folyamat megáll, és visszarendeződnek a prioritások. A fentiekben említett fellendülésben a magyar tréning és tanácsadó cégek is bíznak, de reálisan 2005 második felétől számíthatnak rá.

A brit helyzethez hasonlóan hazánkban is elindult a fejlesztések módszertani palettájának a színesedése. A tréningeken kívül a megrendelők gyakran élnek a coaching, a szupervízió lehetőségével. A magyar piacon, szemben a nyugati trenddel, az e-learning súlya nem nőtt jelentősen. A magyar tréningpiac sajátossága, hogy elindult egy erős konszolidációs folyamat (valószínűleg nyugaton ez már korábban megtörtént), aminek az eredményét szintén 2005-re láthatjuk majd.

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!