Az áruházlánc 2003-ban százezer fővel, másfél millióra növelte a foglalkoztatotti létszámot, így az év végén 1,5 millió dolgozónak adott munkát. A Wal-Mart bevétele hét százalékkal, 263 milliárd dollárra bővült. Ennek köszönhetően sikerült megtartania a legelőkelőbb helyet a Fortune Global 500 lista élén, amely a saját adatok (bevétel, nyereség és eszközök) mellett a piaci értékítéletet is tükrözi. A vizsgált tényezőket figyelembe véve ugyanakkor több szempont alapján megelőzték a Wal-Martot: így hiába növelte 13 százalékkal nyereségét, a 9,1 milliárdos profit messze elmarad az olajipar legnagyobb cégeinek számaitól. A legnagyobb nyereséget az Exxon Mobil tudta felmutatni, míg a bankszektor vezető cége a Citigroup a második legnyereségesebb cég a világon - írja a Fortune.
A nyertesek mellett nagy vesztesek is voltak 2003-ban, így például az egy évvel korábban még 168-ik helyen rangsorolt MCI hiába menekült meg a csődegyezség alól, és tudott ezáltal "papíron" 22,2 milliárdos pénzügyi nyereséget felmutatni, a most megjelent listán már nem szerepel.
Az amerikai cégek dominanciája továbbra is meghatározó, hiszen az 500 legnagyobb társaság között 189 székhelye található az USA-ban. Az egy évtizedes trendet vizsgálva az Egyesült Államokban található vállalatok térnyerése még inkább feltűnő, hiszen tíz éve még csak 151 vállalat képviselte az USA-t. Ezzel szemben az ázsiai gazdaságban végbemenő súlyponteltolódás szembetűnő. A japán cégek száma 149-ről 82-re csökkent, ám a kínai vállalatok közül már 15 tartozik az óriások körébe, míg egy évtizede csupán 3 szerepelt a listán. Az indiai cégek száma a korábbi egy helyett pedig ma már négyre rúg.
A pénzügyi eredményeket illetően az európai vállalatok mutatták fel a legszembetűnőbb javulást, forgalmuk összességében 14.900 milliárd dollár lett, míg nyereségük meghaladta a 731 milliárd dollárt. Mindez több, mint a techboom csúcsán, amikor is 14.100 milliárdos forgalmat tudtak felmutatni a társaságok.
A tízes lista élmezőnyében döntően olaj- és autóipari cégek találhatók, így a vezető amerikai Wal-Martot a brit BP követi, a szintén amerikai Exxon Mobil pedig a képzeletbeli dobogó harmadik fokára került. A negyedik helyen a brit-holland Royal Dutch/Shell, az ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik helyen is autógyártó található: sorrendben a General Motors (USA), a Ford (USA), a DaimlerChrysler (német) és a Toyota (japán). A kilencedik helyre a legnagyobb tőzsdei kapitalizációval rendelkező General Electric (USA) került, az élmezőnyt pedig egy újabb olajcég a Total (francia) zárja.
A Fortune Global 500-ba összesen 29 országból kerültek be vállalatok. Ami a régiónkat illeti, egyetlen társaságnak sem sikerült bekerülnie a világ vezető vállalatai közé. Európa keleti felét csupán az orosz cégek képviselik, 3 holdingot rangsoroltak a szerkesztők.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
A Wal-Mart a legnagyobb cég - Fortune Top 500
Ismét a Wal-Mart a világ legnagyobb cége
A Fortune magazin által összeállított, a világ legnagyobb vállalatait összegző 500-as lista élén ismét a Wal-Mart végzett. Az áruházlánc immár harmadik évben bizonyult a szerkesztők szerint a világ legnagyobb vállalatának.