3p

A CIB csoport 20,9 milliárd forint adózás utáni veszteséget könyvelt el az idei első fél évben, 62 százalékkal alacsonyabbat, mint egy évvel korábban - közölte a bank pénteken.

Az egy évvel korábbi időszakhoz képest az első féléves veszteség jelentős csökkenése a csoport üzleti stratégiájának köszönhető - hangsúlyozta a CIB az MTI érdeklődésére. A nemzetközi beszámolási standardok (IFRS) alapján készült, konszolidált beszámolóból kiderül, hogy a CIB csoport által fizetendő bankadó 6 milliárd forintot tett ki január-júniusban, a tranzakciós illeték pedig elérte a 4,8 milliárd forintot.

A bankcsoport nettó kamatbevételei az előző év azonos időszaki 20,7 milliárd forintról 15,4 milliárdra csökkentek, míg a nettó díj- és jutalékbevételek 15,2 milliárd forintról 13,6 milliárd forintra mérséklődtek.

A CIB mérlegfőösszege 1655 milliárd forintot tett ki 2015. június végén, 6,1 százalékkal csökkent 2014 év végéhez képest. A jelentés szerint idén már nem folytatódott a CIB hitelállományának romlása: a 90 napon túli késedelemben lévő hitelek aránya csaknem 3 százalékponttal, 18,9 százalékra csökkent, köszönhetően a korlátozott új beáramlásnak és a portfólió tisztításának.

A bankcsoport saját tőkéje a fél év végére 11,3 százalékkal, 164 milliárd forintra csökkent. A tőkemegfelelési mutató 2015. március végén 19,8 százalék volt, 1,6 százalékponttal magasabb a 2014 év véginél - derül ki a jelentésből.

A csoport a vállalati hitelezés területén 9,57, a lakossági betétek piacán pedig 7 százalékos piaci részesedéssel rendelkezett a májusi adatok szerint; a fél év végén 480 000 ügyfele volt. Az MTI kérdésére a CIB kiemelte: a bankcsoport árbevétele 27,1 milliárd forintot tett ki, ennek alakulását befolyásolta a kihelyezett hitelállomány csökkenése, valamint a lakosságihitel-marzs szűkülése a fair bankokról szóló törvény következtében. Mindemellett a jegybank kamatcsökkentései is jelentős nyomást gyakoroltak a hitelezésből származó kamateredményre.

A bankcsoport prudens és konzervatív céltartalék-képzési elveit igazolta, hogy a 2014-ben képzett tartalékok elegendőek voltak a devizahitelesekkel szembeni elszámolásra és az egyoldalú kamatemelések miatti kompenzációra, azaz az idén nem volt szükség további tartalékképzésre ilyen célból.

Kiemelték azt is, hogy a CIB csoport banki és lízing hálózata révén az egész országban, minden - a lakossági, hazai vállalati, kkv és mikrovállalkozói - piaci szegmensben meg tudta őrizni kiterjedt ügyfélkörét.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!