2p

Az elektronikus autópályadíj-rendszer januári bevezetése óta 15 százalékkal kevesebb kamion közlekedett Prágában, mint egy évvel korábban - jelentette a Mladá fronta Dnes című cseh lap hétfőn, de figyelmeztetett, hogy tartani kell az osztrák autópályák konkurenciájától.

Jelenleg naponta negyvenezer kamion közlekedik a cseh fővárosban, ez még a csökkenés után is kétszer annyi, mint tíz évvel ezelőtt, írta az újság. A kamionoknak a fele átutazó.

Az elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése előtt a kamionok számára olcsóbb volt az átutazás Csehországon keresztül, mint Ausztrián keresztül, annak ellenére, hogy a cseh útirány sokszor kerülőt jelentett.

A cseh szigorítás óta megint nőtt a kamionforgalom Ausztriában. "Félek, hogy ezért az osztrákok emelni fogják az ottani díjakat. Emiatt a kamionok majd bizonyára visszatérnek Csehországba" - mondta a lapnak a prágai városi tanács illetékes tagja, Radovan Steiner, és hozzátette, hogy a közlekedési minisztériummal együtt dolgoznak a következő megoldáson.

Nem zárta ki, hogy díjverseny kezdődhet Csehország és Ausztria között, ugyanis lehetőségként említette, hogy emelni fogják a csehországi díjakat. A prágai kerületi tanácsok más módszerekkel is védekeznek a kamionok ellen: a közlekedést nehezítő körforgalmakat építenek vagy egyenest megtiltják a 12 tonnánál nagyobb járművek behajtását.

A cseh képviselőház 2005 decemberében szavazta meg az elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetését a 12 tonnánál nagyobb összsúlyú teherjárművek számára 2007-től az autópályákon és a
gyorsforgalmi utakon. A rendszert hétszázmillió euróért építették ki, összesen 177 ellenőrző pontot állítottak fel. Az idén 5,3 milliárd korona (47,4 milliárd forint) bevételt várnak a díjakból.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!