4p

3 millió dollárra szökött fel 30 másodperc reklámidő a legnézettebb amerikai tévéműsor, a Super Bowl közvetítésének idején. A szakértők úgy vélik, hogy még ilyen áron is megéri hirdetni a hatalmas nézőszám, az óriási sajtóvisszhang, és presztízs miatt.

Kedd este ugyan még volt négy eladásra váró reklámhely a február első vasárnapján zajló amerikaifutball-bajnokság döntője, a Super Bowl adásidejére, ám az utolsó napokban úgy tűnik ezeket is lekötik. Igaz a nagy hirdetőkhöz képest, mint az Anheuser-Busch (a világ korábbi legnagyobb sörgyártója), a Pepsi vagy a Coca-Cola ismertségéhez képest még az Egyesült Államokban sem túl nagy nevek vásároltak az utolsó pillanatban. Ugyanakkor a gyakorlatilag ismeretlen Cash4Gold is megpróbál valami különlegessel előrukkolni, a hirdetésükbe az egykori rapsztár, McHammer szerepel majd. Feltűntek továbbá olyan cégek is, amelyek eddig nem láttak fantáziát a Super Bowlon való megjelenésben, így hirdet Teleflora virágküldő szolgálat, vagy az állateledeleiről híres Pedigree is.

A sokak által csak a reklámok harcaként aposztrofált Super Bowlon presztízs ott lenni és ciki, ha egy nagy hirdető kimarad. Igaz idén ez a csúfság a csőd szélén táncoló General Motors-szal megtörténik, miután az autógyártó minden kiadását drasztikusan megvágta. A hirdetők azonban még a mostani borús gazdasági környezetben is mindent megtesznek, hogy valami nagy dobással hívják fel magukra a figyelmet, hiszen a döntő alatt sugárzott reklámok fél perc alatt teremthetnek kultuszt, ahogy az több márka esetén megtörtént. Ezek közül minden valamire való marketing tankönyv megemlíti az Apple 1984 című szpotját.

Rekordáron mentek el a szpotok

A döntőt sugárzó NBC idén rekordmagasságba srófolta az árakat, így az idei, XLIII. Super Bowlon egy félperces spotért hárommillió dollárt kell fizetniük a hirdetőknek. Az összeg sokkolóan magas, különösen a jelen gazdasági körülmények között, de kevésbé meglepő az előzmények ismeretében. Az egy évvel korábbi eseményre 2,7 millióért kelt el a reklámhelyek több mint 90 százaléka, igaz, a későn eszmélőknek jóval mélyebben kellett a zsebükbe nyúlniuk, mivel a fennmaradó hányadot már akkor is hárommillió dollár körül értékesítette az eseményt tavaly sugárzó Fox csatorna.

Idén ugyanakkor a hirdetők részéről is megfigyelhető volt a taktikázás, és miután a válság miatt most ők voltak alkupozícióban igyekeztek némileg lefele alkudni az árakból. Egy héttel az esemény előtt még 10 hirdetőre várt az NBC tévétársaság. A gazdasági válság begyűrűzése előtt, nem sokkal a pekingi olimpia befejeződését követően a reklámhelyek 85 százalékától már sikerült megválniuk. Sőt, a társaság tucatnyi helyen a rekordnak számító hárommillió dollár/30 másodperces áron adott túl. Ugyan a szervezők reménykedtek benne, hogy minden hely ezen az áron fog hirdetőre találni, elképzeléseikből kénytelenek voltak lejjebb adni, így akad 2,8 illetve 2,7 millió dolláros ár is.

Drága, de megéri 

Az elképesztő árak kapcsán időről-időre felmerül, hogy érdemes-e ilyen összegeket költeni a hirdetési idő vásárlására. A mérések ugyanakkor azt mutatják, hogy igen. Az egyik tavalyi újonc, a Hyundai például erősen növelte az elfogadottságát, és a cég szerint 25 ezer jármű értékesítése részben a focimeccs alatt futó reklámnak köszönhető. A Go Daddy nevű cég közel 12 millió dollárnyi megjelenést generált, de az online szektor képviselői (Carrierbuilder, Cars.com,E-trade) is látványos forgalomnövekedésről számoltak be.

Az internet szerepének folyamatos erősödése pedig a hirdetőknek további "ingyen reklámot" jelent. A Google kutatása szerint 2007-ben hozzávetőleg 38 napig kerestek rá az internetezők a Super Bowlt követően a reklámokra, s ez mintegy 28 millió felhasználót jelent.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!