2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A két éve megkezdett szerkezeti átalakításoknak meglett az eredményük, ugyanis lényegesen kevesebbe kerül az államnak a vasúti személyszállítás fenntartása – mondta Zaránd György, a MÁV-Start Zrt. új vezérigazgatója a Magyar Hírlapnak.

A lap szombati számában megjelent interjúban a vezérigazgató elmondta, a vasúttársaság vezetése a minőségi szolgáltatásokra helyezi a hangsúlyt, ennek érdekében jelentős utaskomfort-javítási és járműfejlesztési programot indítanak.

Zaránd György elmondta, míg 2012-ben a menetdíjakkal nem fedezett kiadásokra 162 milliárd forint állami költségtérítést vettek igénybe, jövőre ez 144 milliárd forintra csökken úgy, hogy közben jelentősen javul a szolgáltatási színvonal.

Beszélt arról is, hogy a jövő évi menetrendi tervekben két új vonat szerepel Bécsbe, az egyik Debrecenből, a másik pedig Belgrádból közlekedik, Budapesten keresztül. A forgalmas vonalakon főleg a hét végi csúcsidőben lesznek járatsűrítések, új és kényelmesebb vonatokat is forgalomba helyeznek, ezekről azonban még nincs meg a végleges döntés, a cég a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jóváhagyására vár.

Az utasszámot érintve a vezérigazgató elmondta, idén a tervek szerint hárommillióval több utasuk lesz, mint 2013-ban volt, 108 helyett 111 millió fizető utasra számítanak. Ebből körülbelül húsz százalék vált teljes árú menetjegyet. A bevételnövekedés megközelítheti a három százalékot - mondta.

Zaránd György elmondta azt is, hogy terveik között szerepel az elővárosi flotta bővítése, az esztergomi vonal villamosítása és olyan pályafejlesztések is, amelyek a sebességkorlátozások megszüntetésére irányulnak. Például rendbe hoznák a vasúti pályát Nagykáta és Újszász között, ahol így csökkenne a menetidő.

Ebben az uniós időszakban jelentős fejlesztések várhatók a főváros környéki elővárosi vasútvonalakon is - hangsúlyozta. Jó példa a székesfehérvári fővonal átépítése, ahol új pályán korszerű szerelvények közlekednek, csökkent a menetidő, ennek eredményeképpen tavalyhoz képest mintegy harminc százalékkal növekedett az utasforgalom.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!