3p

Ausztria kimaradhat a Déli Áramlat gázvezeték nyomvonalából, és a vezeték Szerbiából Szlovénia felé mehet esetleg tovább Észak-Olaszországba, ezt fontolgatja a Kommerszant című orosz gazdasági lap értesülése szerint a Gazprom.

Az újság úgy tudja, hogy ehhez Alekszej Miller, a Gazprom főnöke pénteken Ljubljanában már meg is szerezte a szlovén államfő támogatását. Ugyanakkor a Kommerszant hétfői számában hozzátette: a szlovén vezetővel folytatott tárgyalás témáinak közzététele valószínűleg azt a célt szolgálja, hogy a Gazprom jelezze Ausztriának, amellyel az utóbbi időben kiéleződött a viszonya, hogy a Déli Áramlat elkerülheti az országot. Az OMV-nél viszont hétfőn cáfolták, hogy problémák lennének a viszonyban.

A lap szerint Szlovénia Déli Áramlatba való bevonásának lehetősége eléggé váratlannak tűnik. Mindeddig ugyanis úgy tekintették, hogy a vezeték szárazföldi útvonalterve készen áll: a gáz Bulgárián, Szerbián, Magyarországon és Ausztrián át jutna Észak-Olaszországba, illetve egy másik ágon Görögországon keresztül Dél-Olaszországba - az utóbbi szakaszról április végén szándékoznak aláírni a megállapodást.

A lap emlékeztetett rá, hogy a Gazprom és az osztrák OMV viszonya még januárban, közvetlenül az együttműködési megállapodás aláírása után romlott meg. A dokumentum szerint a Gazpromnak 50 százalékot kellett volna kapnia a baumgarteni székhelyű közép-európai gázkereskedelmi platformból (Central European Gas Hub), az OMV Gas International leányvállalatából - a baumgarteni fizikai elosztóközpont maga száz százalékban az OMV-é továbbra is -, és az OMV-vel közösen földalatti tárolókat kellett volna építenie Ausztriában és a környező országokban.

Néhány nap múltán azonban kiderült, hogy a Gazprom nem szándékozik gázt eladni azoknak a kereskedőknek, akik már lekötöttek maguknak kapacitást a transz-ausztriai vezetéken. A monopólium ezt azzal indokolta, hogy ellentétben állna stratégiai céljával, hogy minél több gázt adjon el közvetlenül a végső felhasználóknak. Szakértők szerint azonban lényegében arról van szó, hogy a Gazprom és az OMV "egyszerűen nem osztotta meg egymás között az ausztriai belső piacot".

A Kommerszant cikkével kapcsolatban az OMV szóvivője, Thomas Huemer hétfőn azt mondta, hogy "nincs semmiféle vita az OMV és a Gazprom között". A Kommerszant szerint Ausztria részvétele a Déli Áramlatban mindenesetre kérdésessé vált, a vállalkozásban való részvételről azonban megállapodás sem Szlovéniával, sem Ausztriával nem jött még létre, és a Kommerszant forrásai szerint a két lehetőség közül egyik sem zárható ki.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!