2p

Magyarország a kínai kereskedelem logisztikai központjává válhat és már most is ezt a szerepet tölti be a volt szocialista országok felé irányuló kereskedelemben.

Magyarország a kínai kereskedelem logisztikai központjává válhat és már most is ezt a szerepet tölti be a volt szocialista országok felé irányuló kereskedelemben - mondta el Kishonti Levente, a budapesti China Mart vezérigazgató-helyettese újságíróknak.

A kínai nagykereskedelmi központban rendezett konferenciát követően a vezérigazgató-helyettes 10 és 40 ezer közöttire becsülte azt a konténerszámot, amely évente a kínai kereskedelemben Magyarországra érkezik. Egy konténer értéke 50 és 100 ezer dollár között van.

[ajanlo=65][igazitas=left/] A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy őszre a China Mart eléri a 100 százalékos telítettséget, kínai, vietnami és török nagykereskedelmi cégek telepednek meg itt. Hozzátette, hogy sok kereskedő, bár a novemberi nyitás óta bérli az üzletét, a tevékenységét a józsefvárosi piac, illetve a Ganz-területen működő piac bezárásáig nem telepíti át az üzletközpontba.

Kishonti Levente egy Magyarországon belüli off-shore területnek nevezte a józsefvárosi piac és a Ganz területét, ahol összesen több mint ötezer kereskedő, egy részük ellenőrizhetetlen formában értékesíti az árut. "A nagyobb importőröknek, márkaépítőknek is az a acélja, hogy a kínai kereskedelem teljes egészében legalizált módon működjön". Steven Wu, a cég ügyvezető igazgatója hozzátette: a nagykereskedelmi központban saját vámhivatal végzi az áruk vámolását. Bár a központ a szomszédos Asia Centerben is mintegy hétezer négyzetméter raktárterületet bérel, a kapacitás a vezetők szerint két éven belül egy újabb logisztikai központ megépítését teszi szükségessé. (MTI)

Kapcsolódó anyagok
Saját logisztikai hálózatot építenek az üzletláncok
Magyarország potenciális logisztikai központ
Magyarország már nem lesz Közép-Európa logisztikai központja

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!