2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Korrupcióval gyanúsítanak néhány, Magyarországon is kiterjedt láncolattal rendelkező német kereskedelmi hálózatot, egyebek között a Metro és a Tengelmann (Plus, OBI, Kaisers) láncokat. A Der Spiegel információi szerint a drezdai főügyészség megvesztegetés gyanúja miatt vádat készül emelni az említett kereskedelmi hálózatok több vezetője ellen.

A tekintélyes hamburgi hírmagazin internetes kiadásának vasárnapi értesülése szerint a gyanú a többi között az Aldi, a Metro és a Tengelmann (Plus, OBI, Kaisers) hálózatokat érinti, s a sörös, az ásványvizes és az üdítőitalos dobozokra vonatkozó úgynevezett dobozbetétdíj évekkel ezelőtt történt bevezetésére nyúlik vissza.

A szóban forgó láncok Németországban ellenezték a betétdíj bevezetését, amelyre azonban környezetvédelmi, újrahasznosítási indokok miatt mégis sor került. Az érintett vállalatok 2005 januárjáig a Dualen System Deutschland (DSD) elnevezésű hulladékgyűjtő cég üzleti partnerei voltak. A "Zöld Pontként" ismert DSD korábban éveken keresztül maga is ellenezte a betétdíj bevezetését.

Az Aldit, a Metrót és a Tengelmannt most azzal vádolják, hogy még 2001 novemberében tanácsadói szerződést kötöttek a konzervatív Kajo Schommer akkori szászországi gazdasági miniszterrel, aki szintén a betétdíj bevezetésének ádáz ellenfele volt. Nem sokkal később, 2002 áprilisában Schommer kilépett a szászországi kormányból és a DSD alkalmazásába került: a gyanú szerint Schommernek rendkívül tekintélyes fizetéssel - hatszázezer euróval - járó DSD-tanácsadói állást juttattak. A hároméves tanácsadói szerződést a hálózatok ezután rövidesen felmondták, a pénzt azonban kifizették.

A drezdai ügyészség most azon a véleményen van, hogy a honoráriumot - úgymond - előnyszerzés gyanújával fizették ki, ezzel mondtak köszönetet azért, hogy Schommer politikailag kiállt a betétdíj-bevezetés ellen. Schommer ügyvédje teljes mértékben légből kapottnak nevezte a gyanúsítást, mint mondta, Schommer szerződése "normális tanácsadói szerződés" volt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!