5p

A Magyar Posta (MP) Zrt. cáfolja a MédiaLog Fiege Zrt. kijelentéseit, amelyekben a piacon nemrégiben megjelent terjesztőcég a Magyar Postára hárítja az előfizetéses lapterjesztésben kialakult problémák miatt a felelősséget. Lengyel László, a MédiaLog igazgatóságának elnöke visszautasította az MP azon állítását, hogy a lapterjesztő a Postára hárította volna a felelősséget, de egyben cáfolta a Magyar Posta keddi állításait.

Az MP Zrt. kedden eljuttatott közleményében azt írta, hogy minden szerződéses kötelezettségének eleget tett, időben és rendezetten adta át az előfizetők adatait, így nem okolható azért, hogy a lapok késve vagy egyáltalán nem jutnak el az olvasókhoz. A Magyar Posta emlékeztet arra, hogy az új terjesztőcéggel kötött megállapodás értelmében 2006. október 24-én átadta a teljes előfizetői adatállományt.

Az adatállomány októberi átadását követően a Magyar Posta folytatta az új előfizetők gyűjtését. Az új előfizetők adatait a terjesztő céggel kötött kontraktus értelmében az MP 2006. december 22-én lezárta, és 2006. december 25-én az érintett kiadók részére átadta, hogy év végén elegendő idő maradjon az új terjesztőnek a kiegészítő adatok megfelelő feldolgozására és a kézbesítéshez szükséges dokumentumok előállítására - áll az MP közleményében.

A Posta rámutat: több éves tapasztalat szerint az év végi késedelmes banki befizetések száma a teljes előfizetői állományhoz viszonyítva 0,03 százalékot tett ki. Azaz a késedelmes befizetés miatt maximum ennyi előfizető adata nem szerepelhetett a december 22-én lezárt adatbázisban. A Magyar Posta Zrt. a szerződés értelmében mintegy 1100 munkatársat adott át a MédiaLog Fiege Zrt.-nek, akik a településeken akár évtizedes helyismerettel és kézbesítési gyakorlattal rendelkeznek, így ők szintén nem okolhatók a kialakult helyzetért - véli a társaság.

A MédiaLog az eddigi konkrét reklamációkat követő ellenőrzések során a Magyar Posta által átadott adatbázisban nem talált hibát vagy adathiányt, amely az MP szerint egyértelműen bizonyítja, hogy a terjesztési problémákért egyedül a MédiaLog Fiege Zrt. okolható.

Cáfol az új lapterjesztő

Ezzel szemben Lengyel László arról számolt be, hogy a Posta hivatalosan nem a MédiaLognak, hanem az adatkezelő kiadóknak adta át az előfizetői adatokat, az utolsó adatbázis csak december 19-én került a MédiaLoghoz. Az adatok "rendezettségéről" annyit mondott, hogy a Posta nem csupán az élő előfizetői adatokat, de visszamenőleg az előfizetői történetet is eljuttatta a kiadókhoz. Példaként említette, hogy ez egyes napilapok esetében a háromezres előfizetői adat helyett 40 ezer adatot jelentett. Ugyanez vonatkozott a december 25-én átadott változáslistára is - tette hozzá.

"Nem korrekt az év végi késedelmes fizetésre vonatkozó megállapítása sem a Postának" - mondta Lengyel László. Ismertette: általános gyakorlat, hogy az intézmények és közületek költségvetési okok miatt csak januárban teljesítik fizetési kötelezettségüket. Ez mintegy tízezer olyan előfizetőt jelent, akinek hagyományosan a kiadók, vagy a terjesztő hitelezték meg a késedelmes befizetések megérkezéséig a lapokat. Ennek a teljes összege akár a 4-500 millió forintot is elérhette. Lengyel László hozzáfűzte, hogy ezek az előfizetők a Posta által átadott adatok "törölt" állományába szerepeltek.

Valóban 1100 kézbesítő átadása szerepelt a szerződésben - mondta Lengyel László - ám csak 930-an kerültek át a MédiaLoghoz a Postától, így az év utolsó napjaiban kellett a lapterjesztőnek 170 új munkatársat találni és betanítani. Nem igaz az sem, hogy a MédiaLog nem talált hibát, adathiányt a Posta adatbázisában. A múlt hétvégén 18 ezer adatot kellett pótolni illetve korrigálni, és jelenleg is további tízezer adat korrekciója folyik - fűzte hozzá.

Megállapodás az árkompenzációról

A MédiaLog Fiege Zrt. és a lapkiadók kedden megállapodtak abban, hogy a MédiaLog február végéig teljes körű, méltányos és arányos árkompenzációt nyújt azoknak az előfizetőknek, akik nem, vagy csak késve kapták meg újságjukat - közölte Rajos Éva, a Népszavát kiadó Editorial Kft. ügyvezető igazgatója. Rajos Éva hangsúlyozta, hogy eltérő mértékű kompenzációt kaphatnak azok, akik egyáltalán nem, és azok, akik késve kapták meg az előfizetett lapokat.

Az árkompenzáció mértékéről, részleteiről az előfizetők január végéig kapnak tájékoztatást, őket a beérkezett adatok alapján értesíti a lapterjesztő. A kompenzáció legkésőbb a februári díjbeszedés idején megtörténik.

Lengyel László, a MédiaLog igazgatóságának elnöke korábban elmondta, hogy a társasághoz érkezett adatok szerint mintegy 8-10 ezer ügyfél nem kapja meg egyáltalán újságját, vagy csak késéssel jut a megrendelt laphoz. Közülük 90 százalék a 240 ezer "napilapos ügyfél" közül kerül ki, az összes előfizető száma 800 ezer. Ez a hibaarány 4,5-5 százalék. Az elnök elmondta, hogy a helyzet napról napra javul, és január közepéig szeretnék elérni az egy százalékos hibahatárt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!