3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Mind a várthoz, mind a tavalyi első negyedéves tényadathoz képest jelentősen, 5 százalékkal kisebb kockázati költségeket volt kénytelen elkönyvelni a legnagyobb magyar bank az idei év első három hónapjában, ami pozitívumként természetesen a profitsoron is meglátszik.

Úgy tűnik, lassan kezdi kiaknázni azt a nagy lehetőségét az OTP, amiről még a tavalyi harmadik negyedéves gazdálkodási eredményeket közlő sajtótájékoztatóján Bencsik László, a bank vezérigazgató-helyettese beszélt.

Miután 2012 végére a 90 napon túl nem teljesítő hitelekre képzett céltartalék mértéke elérte a 80 százalékot, a tavalyi második félévhez képest megugró portfólióromlási ütem mellett is lényegesen alacsonyabb, 55 milliárdos hitelezési veszteséget számolt el a bank. Így az OTP csoport által folyósított 7834 milliárdnyi hitelállománnyal szemben immár 1238,6 milliárdnyi céltartalék áll. A 90 napon túli rosszhitelek állományát ez a céltartalékszint pedig 80,3 százalékkal fedezi le.

A betétek nőnek, a hitelek stagnálnak

Ugyanakkor, ahogy fentebb is írtuk, a hitelportfólió minőségének romlásának üteme nőtt, így a nemteljesítő hitelek aránya 19,9 százalékra nőtt. A növekedés annak ellenére mutatható ki, hogy az OTP jelentés szerint a portfólió romlása a 2012 második felét jellemző szint közelében alakult.

A romlás elsősorban az orosz fogyasztási hitelekre, a magyar jelzáloghitelekre és a román portfólióra vezethető vissza. Az árfolyamszűrt konszolidált hitelállomány a tavalyi utolsó negyedéves emelkedést követően a mostani három hónap során egy százalékkal csökkent, ami az éves zsugorodással is megegyezik. A betétek állománya ezzel bárhuzamosan negyedéves összevetésben kettő, míg évesben  kilenc százalékkal nőtt. A hitelnövekedés az orosz, ukrán, román és szerb fogyasztási hiteleknek köszönhető, míg a betétek Romániában nőttek leginkább. A két folyamat eredménye pedig tovább csökkenő, 93 százalékra landoló nettó hitel/(betét+lakossági kötvény) rátát eredményezett.

A hitelállománnyal kapcsolatban az OTP jelentése felhívja a figyelmet arra, hogy a korábban jelentős hiteldinamikát mutató orosz piacon a szabályozói szigorítás miatt a mérséklődés jelei mutatkoznak.

Várt feletti eredmény

A csökkenő kockázati költségek minimálisan növekvő bevételekkel (elsősorban a nem kamatjellegűek), és éves szinten jelentősebben emelkedő működési költségekkel jártak együtt. Ennek megfelelően az adózás előtti eredmény a várthoz képest 11,1, míg a tavalyi hasonló időszak gazdálkodásához képest 13,1 százalékkal nőttek. A bankcsoport a tavalyi évihez hasonlóan idén is az első negyedévben számolta el a teljes magyarországi bankadót, így a megugró társasági adóval párhuzamosan a konszolidált számviteli eredménye 11,23 milliárd lett. A korrekciós tételekkel (a mostani három hónap alatt csak a bankadó sorolható ide) a korrigált eredmény 40,7 milliárd lett, ami a tavalyinál kisebb, a várakozásokéhoz képest viszont lényegesen magasabb.

Növekvő leánybankokhoz

A konszolidált korrigált adózott eredményen belül 45 százalékra nőtt a külföldi leánybankok részesedése az egy évvel korábbi 42-ről. A megtermelt első negyedéves 18,5 milliárd forintos külföldi profit döntően a bolgár (9 milliárd forint), az orosz (7,7 milliárd forint) és ukrán (1,6 milliárd forint) leánybankokhoz köthető.

Csányi Sándor legutóbbi nyilatkozata arra enged következtetni, hogy magyar bankokat vásárolhat az OTP. Lásd: Magyar bankokat vehet az OTP című cikkünket. 

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!