3p

Lassult az első negyedévben a digitális hirdetési piac növekedése - áll az iparág legfontosabb szereplőit összefogó Interactive Advertising Bureau (IAB) pénteki közleményében.

Az adatsor szerint az év első három hónapjában 4,9 százalékkal haladták meg az online reklámbevételek az egy évvel korábbit, míg 2014 első negyedének végén még 17,2 százalék volt ez a mutató. A tavalyi második negyedévben 13,7, a harmadikban 12,3, míg a negyedikben 7,5 százalékos volt a bővülés az előző esztendő azonos időszakához képest.

Rónai Balázs, IAB Hungary médiaszekció vezetője az MTI érdeklődésére - pontos számadatok említése nélkül - elmondta: a növekedés motorja továbbra is a szegmens átlagának többszörösével bővülő mobil-, és az ennél jóval visszafogottabban teret nyerő webes hirdetés volt.

Mindkét forma erősebb bővülést hozott az első negyedévben, mint 2014 azonos időszakában - közölte. Az IAB közleménye szerint a webes hirdetések ugyanakkor az átlag alatt teljesítettek, miközben visszaesett a videóhirdetések piaca.

Az elemzés szerint a távközlési, az élelmiszer, gyógyszer és turizmus szektorokba tartozó online hirdetések messze az átlag feletti bővülést hoztak, a pénzintézetek, a kereskedelemi hirdetők, és az apróhirdetések alulteljesítettek, sőt visszaestek.

Korábban az MTI-nek nyilatkozva Novák Péter, az IAB hazai szervezetének vezetője elmondta, ha a trend nem változik, az idén már az online lehet a legnagyobb szelete a hazai hirdetési piacnak, megelőzve a televíziós reklámbevételeket.

A szervezet a tavalyi 49,47 milliárdos összes online költésből a legnagyobb, 38 százalékos szeletet kihasító display-hirdetések piacától növekedést vár az idén, ha ennek mértéke nem is lesz kiugró. A 34 százalékos részesedést felmutató, keresőkön megjelenő hirdetéseknél a korábbi évek lassuló növekedési trendjének folytatását prognosztizálják.

Idén is jó eredményt várnak az apróhirdetéseket, az árösszehasonlító és az aukciós oldalakat magában foglaló listing-szegmenstől, amely tavaly 33 százalékos növekedéssel minden hatodik online hirdetési forintot elvitt, a mobileszközök terjedésével pedig a tavaly 147 százalékkal bővülő, az online hirdetési bevételek 10 százalékát felszívó mobilreklám erősödését jelzik előre.

A vezető kérdésesnek nevezte, hogy kitart-e az e-mail hirdetések piacának tavalyi, 51 százalékos növekedése. Ennek hátterében akkor az állhatott, hogy új szereplők megjelenése pezsdítette fel ezt a szegmenst, amely az összbevétel 3 százalékát adja.

Az elmúlt tizenöt évben folyamatosan bővült a digitális reklámozás, amely a 2000-ben becsült 900 millió forinttal szemben tavaly 49,47 milliárdos bevételt könyvelhetett el. De egyre közelít az a pillanat, amikor már nem magában a médiapiac digitalizációja generál jelentős növekedést, az online költések pedig elérik azt a maximális piaci részesedést, ahonnan már csak a teljes piac növekedése mellett várható komolyabb bővülés. Persze, lehet, hogy ez majd csak hosszú-hosszú évek múlva történik meg – jegyezte meg.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!