Botka József elmondta: a korábbi 350 dolgozóból már csak 277-en vannak a Knaus Tabbert Magyarországi Kft. alkalmazásában, jelenleg állásidőn. A menedzsment szerepét átvevő német csődbiztos garantálta, hogy az októberi béreket kifizetik - tette hozzá.
Az ügyvezető igazgató közölte: azon dolgoznak, hogy elkerüljék a felszámolást, életben tartsák a gyárat január végéig, amikorra várhatóan stabilizálódik a piac. A német csődbiztos azon is gondolkodik, hogy önállóan értékesítse a nagyoroszi gyárat - mondta.
A nagyoroszi cég vezetői keresik az állami segítség lehetőségét az átmeneti időszakra, és a beszállítókkal folyamatosan kötnek megállapodásokat arról, hogy tartozásuk bizonyos részét megkapják.
A cég eddigi legjobb évét zárta július 31-ével, 3,5 milliárd forintot meghaladó forgalmat és 100 milliós adózott nyereséget könyvelhettek el. A lakókocsi gyártás mellett felfutott a textil- és a bútoralkatrész gyártás is, a kölcsönzött és bérelt munkaerővel együtt összesen 400 embert foglalkoztattak.