2p

A kereskedelmi ingatlanok piacán elérkezett a növekedés időszaka: nemcsak a különféle bevásárlóközpontok tekintetében bővül a kínálat, a jelek szerint az üzletek méretét is növekvő trend jellemzi a drága és olcsó helyeken egyaránt - állapítja meg a Colliers Magyarország tanulmánya.

Az ingatlantanácsadó cég az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében kifejti: az üzleti területek növekedésének egyik oka, hogy a kereskedelemben Magyarországon is a nemzetközi cégek térnyerése figyelhető meg, amelyek üzletstratégiáját sok esetben nemzetközi standardok írják elő. A márkára jellemző szabványok betartása miatt gyakran kényszerülnek akár egymás melletti vagy mögötti területek egymásba nyitására.

A Colliers szerint egy másik jelenség a növekvő árukínálat és az üzlet prezentálásának igénye, amely szintén helyigényes. A tapasztalatok azonban afelé mutatnak, hogy kellően stabil háttérrel és jó üzletpolitikával a négyzetméterek növekedése a siker záloga lehet.

A tanácsadó cég szerint több neves üzletlánc a több mint ezer négyzetméteres üzleteiben nagyobb hatékonyságot produkált, mint a néhány száz négyzetméteresekben, vagyis a fajlagos forgalmat sikerült megnövelniük.

A reprezentatív, reklámértékű belvárosi üzletek a konkurencia és a piac felé is hatásos üzenetnek bizonyulnak, az üzletnagyság sokszor egy cég piacon betöltött szerepét is jelzi - mutat rá a Colliers.

Másrészt - teszi hozzá - a nagyobb üzletterületek bérlői erősebb pozícióval is rendelkeznek a tárgyalás során, így alacsonyabb bérleti díjat érnek el.

A túl gyors területnövelés azonban önmagában nem tekinthető a siker zálogának, mivel áruellátási vagy infrastrukturális zavarokhoz vezethet, amellyel végeredményben ellentétes hatást érnek el.

A Colliers szerint az üzletterületek növekedésének további oka, hogy terjednek a nyugati mintájú bevásárlóudvarok, a "strip mall-ok", amelyeknek jellemzője, hogy olcsóbb telkeken, a városszéli forgalmasabb utak mentén épült földszintes üzleteik alacsony bérleti díj ellenében is nagy alapterületet biztosítanak az üzletek bérlői számára.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!