Még gyerekcipőben jár a magyar elbocsátási kultúra

Bár a törvény védi a munkavállalókat, egy-két trükkel el lehet bliccelni a végkielégítést, vagy meg lehet úszni a csoportos leépítéssel járó bonyodalmakat. Ugyanakkor egyre több cég hajlandó akár költeni is arra, hogy a dolgozók ne távozzanak rossz szájízzel, írja a Népszabadság.

Az elbocsátás menedzselése nagyon fontos vezetői feladat, bár sokan próbálkoznak kiadni a kellemetlen teendőt a HR-esnek. A felsővezetőnek első körben alaposan át kell gondolnia, miként fogja átadni az információt, azaz az elbocsátás tényét. Ilyenkor elengedhetetlen egy felkészült munkajogász jelenléte. A cél az, hogy a vezető minimalizálja a várható negatív hatásokat, megőrizze a cég hírnevét, elérje, hogy a kulcsemberek ne kezdjenek álláskeresésbe, valamint kiküszöbölje a munkaügyi pereket.

Érdemes megtervezni, hogy pontosan mikor közöljük a dolgozóval az elbocsátást. Ezt nem célszerű szabadság vagy többnapos ünnep előtt, valamint pénteken megtenni. Az elbocsátással szembesülő dolgozók reakciója széles skálán mozog: van, aki megkönnyebbül; a konstruktív realisták csoportja azonban minimális érzelmi megnyilvánulás mellett elfogadja a döntést, és konkrét kérdéseket tesz fel a végkielégítéssel, távozással kapcsolatban. Sokan reagálnak dühösen, akár agresszívan, másokat sokként éri, hogy munkájukra nincs szükség a továbbiakban.

[ajanlo=184][igazitas=left/]Sokat segít a távozóknak, ha a társaság gondoskodik későbbi elhelyezkedésük támogatásáról. A HR tanácsadással foglalkozó DBM Kft. például eddig 90 magyarországi cégnél foglalkozott az elbocsátottakkal. A vezetőnek nemcsak az elküldött munkatársakkal, hanem a maradókkal is foglalkoznia kell, megelőzve a kulcsemberek távozását, vagy a síri hangulat kialakulását.

Magyarországon leginkább a multicégeknél mondható el, hogy forgatókönyv szerint zajlik az elbocsátás, és akár pénzt is áldoznak arra, hogy megkönnyítsék a dolgozók későbbi esélyeit. A magyar tulajdonban lévő vállalatok közül csak egy-egy fordít pénzt elhelyezkedési tanácsadóra, egyébként szélsőséges példák keringenek a felmondási stratégiákról.

Az elbocsátási kultúra még gyerekcipőben jár Magyarországon, sok cégnél forgatókönyvet sem készítenek és nem költenek elhelyezkedési tanácsadásra, hanem megpróbálják a lehető legolcsóbban megúszni a leépítést. A végkielégítést sok helyen a közös megegyezéses távozással igyekeznek elodázni, egy bizonyos összeget felajánlva, amely alacsonyabb, mint a végkielégítés összege. A túl hosszú munkaviszony után járó végkielégítést azzal "előzik" meg, hogy papíron a cégcsoporthoz tartozó társaságok között ingáztatják a dolgozót, mellyel a munkaviszony mindig újra kezdődik. A csoportos leépítéssel járó hercehurcát pedig folyamatos kirúgásokkal vagy eseti megbízási szerződésekkel kerülik ki, olvasható a Népszabadságban.