<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
3p

A GE megnyitotta kedden budapesti Globális Üzleti Szolgáltató Központját.

A Váci úton lévő, környezetbarát épületben helyet kapott, csúcstechnológiát képviselő új központ a GE üzletágai számára nyújt integrált üzleti szolgáltatásokat Európában és a kontinensen kívül is. Orbán Viktor miniszterelnök a megnyitón elmondta: azzal, hogy a GE-n belül Magyarország nyerte el a központ megépítésének lehetőségét, 1300 új munkahely jön létre a következő néhány évben.  Joerg Bauer, GE Magyarország elnöke kiemelte: a vállalat magyarországi beruházásai is bizonyítják, hogy a növekedésben partnerek a GE és Magyarország.

Ferdinando Beccalli-Falco, a GE európai elnök-vezérigazgatója emlékeztetett, hogy a GE-nek 25 éves története van Magyarországon, ahol 12 500 munkavállalót foglalkoztat. Hozzátette: a vállalat a jövőben is befektető és beruházó lesz ebben a régióban, és Magyarországnak fontos vonzóereje a jól képzett munkaerő.

Joerg Bauer, GE Magyarország elnöke kiemelte: a vállalat magyarországi beruházásai is bizonyítják, hogy a növekedésben partnerek a GE és Magyarország. Az új központról elmondta, hogy az egyike a világ néhány ilyen létesítményének, és hozzásegíti a GE-t ahhoz, hogy "egyszerűbb, gyorsabb és jobb legyen". Hozzátette, hogy a központ első 200 munkavállalóját már felvették.

Ferdinando Beccalli-Falco, a GE európai elnök-vezérigazgatója emlékeztetett, hogy a GE-nek 25 éves története van Magyarországon, ahol 12 500 munkavállalót foglalkoztat. Hozzátette: a vállalat a jövőben is befektető és beruházó lesz ebben a régióban, és Magyarországnak fontos vonzóereje a jól képzett munkerő.

A megnyitó sajtóanyaga szerint a szolgáltatások központosításával több ország is kiszolgálható egyetlen helyszínről az egyes országokra szakosodott, az adott ország nyelvét beszélő munkatársakkal. A GE magyarországi jelenlétére építve a központ idővel integrált szolgáltatásokat nyújtó szakértői csoportokat hoz létre, és ezzel kapacitások és erőforrások felszabadítását teszi lehetővé a GE üzletágai számára. Az így megtakarított költségek növekedésre fordíthatók abban a 160 országban, ahol a GE működik.

A GE 1989 vége óta van jelen Magyarországon, amikor többségi tulajdonrészt szerzett a Tungsram izzógyártóban. A társaság azóta valamennyi üzletágában hajtott végre magyarországi beruházást. Az országban 12 gyárat működtet, valamint 3 regionális üzleti központja és 3 kutatás-fejlesztési részlege is működik itt. Banki üzletágával együtt közel 13 000 munkatársat foglalkoztat Magyarországon, így a legnagyobb amerikai munkáltató és befektető, valamint a harmadik legnagyobb exportőr az országban.

A tavalyi év második felében a GE több stratégiai beruházást indított Magyarországon, melyek az ipari internet fejlesztését, valamint a társaság európai jelenlétének további bővítését szolgálják. Tizenegy milliárd forint értékű fejlesztési program indult egy új egészségügyi információs rendszer kifejlesztésére, továbbá az Oil & Gas ületág fóti üzeme új gyártócsarnokkal és irodaépülettel bővül. A kapcitásbővítéssel 114 új munkahely jön létre. 2011-ben a GE és a magyar kormány stratégiai együttműködési megállapodást írt alá.

MTI

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.