4p

Ha a reklámadó törvény módosítását elfogadja a parlament, az adókulcs a reklámközzétevők esetén 2017 júniusától 7,5 százalékra emelkedik. Az adóbevallást akkor is be kell adni, ha az adóteher visszafizetésre kerül – emeli ki Fekete Zoltán Titusz, az RSM Hungary adójogásza.

Kit érint a reklámadó változása?

A változás a reklámközzétevőket érinti majd, a szabályváltozások többrétűek. A reklámközzétevők 100 millió forintos árbevétel határig 0, e fölött 5,3 százalékos kulccsal voltak kötelesek árbevételük után reklámadót fizetni, eddig. A bevételre számított progresszív adókulcsú adóztatást azonban az EU az európai szabályozással ellentétesnek minősítette, így mindenképpen szükség volt a hazai szabályozás módosítására. A Bizottság álláspontja szerint a sávos adókulcs alkalmazása nem elfogadható, Magyarországnak egységes kulcsot kell alkalmaznia, vagy el kell törölnie az adót. További követelményként fogalmazta meg a Bizottság, hogy a reklámadó kapcsán megvalósult tiltott állami támogatást vissza kell fizettetni a vállalkozásokkal.

A reklámmegrendelőknél nincs változás a reklámadó mértékében és a kötelezettségek teljesítésében, a reklámköltségeik után kötelesek továbbra is 5 százalék adót fizetni.

A reklámközzétevőknek egységes reklámadó kulcs, mentességi határral

A Bizottság kimondta, hogy valamennyi reklámközzétevő egységes kulcs mellett adóztatandó - mégpedig a reklámadó bevezetésétől kezdődően -, ugyanakkor döntési szabadságot hagyott Magyarországnak arra, hogy ennek mértékét meghatározza.

A törvénymódosítási javaslat a reklámközzétevők adózásának egységesítésére egy több lépcsős választ adott.  Visszamenőlegesen 2017. január 1.- május 31. között a reklámközzétevők által fizetendő reklámadó kulcsa 0 százalékra módosul a törvény hatályba lépését követően. 2017. június 1-től pedig a reklámközzétevők 7,5 százalékos adókulccsal adóznak. 

Az American Apparel legbotrányosabb reklámjai

A 2017. május 31-ig lezárult – azaz a 2014, 2015, 2016-os – adóévekre megfizetett reklámadót a cégek adótúlfizetésként vehetik figyelembe. Illetve az ezekre az évekre még meg nem fizetett reklámadót nem kell megfizetniük. Ezzel az összetett lépéssel a módosításokat követően a reklámadó előírás lényegét tekintve megfeleltethető annak az Uniós elvárásnak, hogy a reklámközzétevők teljes köre egyenlő elbírálás alá essen. A törvénymódosítás nem feledkezett meg a 100 millió forintot el nem érő reklámközzétevőkről, ők de minimis támogatásnak minősülő adómentességet kapnak, ezzel megvalósul az EU által kért változtatás.

Mi lesz a túlfizetéssel?

Az adófizetésre kötelezetteknek a szokásos három lépcsős - adómegállapítás, adóbevallás, és adómegfizetés – kötelezettséget kell teljesíteniük. A szabályváltozás az első két kötelezettség alól nem ad felmentést a reklámközzétevők számára, vagyis az adómegállapítást és az adóbevallást ezen évek tekintetében is meg kell tenniük, ha mindeddig nem került rá sor.

A tervezett alapján a korábban megfizetett adót az adóhatóság a reklámközzétevők adófolyószámláján megjeleníti, ennek következtében a cégek a későbbiekben szabadon rendelkezhetnek az összeg felett. A cég a túlfizetés összegét az általános szabályok szerint kérheti kiutalni bankszámlájára, vagy átvezettetheti más adónemre, illetve az adott számlán tartva későbbi reklámadó kötelezettségével állíthatja szembe, így csökkentve esedékes befizetésének összegét.

A reklámadó módosítása hatással lesz a társasági adóra is!

A reklámadó megfizetését a reklámközzétevő cégek az adózás előtti eredmény terhére ráfordításként számolhatták el, érvényesíthették az éves társasági adóbevallásukban. 2017-ben a túlfizetésként jóváírásra kerülő eddig befizetett reklámadót, mint túlfizetést egyéb bevétel címen kell majd az érintett cégek könyveiben kimutatni.

A TAO kulcsok csökkentése miatt azonban a visszafizetett összegekre majd egységesen 9 százalékos adóterhet kell megfizetniük a médiacégeknek, szemben a korábban hatályos 10, illetve 19 százalékkal. Így a korábbi ráfordításként elszámolt adó és a várható jóváírás miatti adófizetési többlet pozitív szaldóval zárul a cégek számára.  Érdekességként azt is meg kell jegyezni, hogy azok a cégek, amelyek korábban magasabb kulccsal adóztak – 500 millió forintos TAO alap feletti cégek* – még jobb helyzetbe kerülnek, mint kisebb versenytársaik, amit az alábbi táblázattal lehet a legegyszerűbben szemléltetni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!