3p

Az iparági sztrájkot sem tartotta kizártnak az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (EVDSZ) elnöke, ha nem sikerül megállapodniuk a 2015. évi bérekről a munkáltatói oldallal, valamint a köztulajdonban lévő Magyar Villamos Művek Csoport (MVM) munkavállalóinak az ágazati kollektív szerződésben szereplő juttatásainak kifizetéséről.

Szilágyi József, az EVDSZ és a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének (BDSZ) hétfőn, Budapesten tartott közös sajtótájékoztatóján hozzátette: március 20-án délelőtt 10 órára figyelemfelhívó demonstrációt hirdettek meg a Nemzetgazdasági Minisztérium elé.     A demonstrációval azt szeretnék elérni, hogy a nemzetgazdasági miniszter segítsen az aláírásával ellátott országos bérajánlás megvalósításában a villamosenergia-iparban is, valamint azt, hogy az MVM dolgozói megkapják év eleje óta késő béren kívüli juttatásaikat.     

Amennyiben március 18-áig létrejön a megállapodás, elállnak a demonstrációtól – mondta. Szilágyi József jelezte: kettős munkaügyi konfliktushelyzet áll fenn a mintegy 20 ezer munkavállalót foglalkoztató villamosenergia-iparban. Egyrészt nem született meg a 2015. évi ágazati bérmegállapodás, annak ellenére, hogy a szakszervezet a kormány által javasolt, az országos bérajánlásban szereplő 3-4 százalékos mértékhez igazodva szeretett volna megállapodni. A munkáltatói oldal végső ajánlatként 1,1 százalékos reálkereset növekedést ajánlott, míg a munkavállalói oldal a megállapodás alsó határaként 1,7 százalékos reálkereset növekedést követel. A munkaadói oldal 1,1 százalékos ajánlata a költségvetésben előrejelzett 1,8 százalékos inflációval 2,9 százalékos keresetszínvonal-növekedésnek felelne meg, ami nem éri el az országos bérajánlás alsó szintjét sem – tette hozzá az EVDSZ elnöke.

A másik konfliktust az jelenti, hogy az MVM Csoportban éve eleje óta nem fizetik ki mintegy 6000-8000 dolgozónak a béren kívüli juttatásokat és az önkéntes nyugdíjpénztári befizetéseket sem utalják át, megsértve ezzel az ágazati kollektív szerződést – fejtette ki. Itt a munkáltató tájékoztatása szerint minisztériumi ellenjegyzés szükséges, emiatt csúszik a munkavállalók juttatása – tette hozzá Szilágyi József.     

Rabi Ferenc, a BDSZ elnöke elmondta: az energetikai szénbányászat kapcsán, a Mátrai Erőmű Zrt. és a Vértesi Erőmű Zrt. – amely az MVM csoport tagja - révén van jelen az energiaiparban a szakszervezet. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a bányászok a kollektív szerződés szerint járó cafeteria juttatásokat második hónapja nem kaphatják meg, mert nincs meg a megfelelő döntés a köztulajdonban lévő cégeknél. Jogos munkavállalói törekvésekért lépnek fel, elfogadhatatlan, hogy ne lehessen megállapodni egy bérajánlásban, valamint az is, hogy ne tartsák be a kollektív szerződésben foglaltakat – tette hozzá.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!