3p

Az Európai Parlament szerdán első olvasatban elfogadta a postai liberalizációról szóló jogszabálytervezetet, amely Európa-szerte több millió postai dolgozót érint. A testület az Európai Bizottság által javasolt 2009. január 1-jei határnap helyett két évvel későbbi időpontig, 2010. december 31-ig számolná fel a meglévő állami monopóliumokat a postai szolgáltatások területén. Az új tagállamok további két év türelmi időt kapnának a piacnyitásra.

Az Európai Unió egyik célkitűzése a kizárólagos jogok nélkül működő, egységes belső piac megvalósítása. Ennek egyik eleme a nemzeti monopóliumok megszüntetése. A postai szolgáltatásokról szóló irányelv 1997-ben a 350 grammnál nehezebb küldeményeknél már megnyitotta a piacot, egyben garantálta a polgároknak az egyetemes szolgáltatásokhoz való jogát.

A 2002-ben elfogadott módosítás száz grammnál húzta meg a határt, és 2009-es piacnyitást írt elő. Az Európai Bizottság 2006 végén a jogszabályt felülvizsgáló újabb javaslatot nyújtott be, s erről szavazott most az Európai Parlament.

Egyébként az új kommunikációs eszközök megjelenésének köszönhetően mostanra jelentősen átalakult a postai szolgáltatások piaca Európában. Az Európai Bizottság adatai szerint erősen csökkent a magánszemélyek által küldött hagyományos levelek száma, így ma már a levelek 85 százaléka hivatalos, illetve üzleti küldemény. A postai szolgáltatások ugyanakkor még most is az EU GDP-jének egy százalékát adják, az európai postai szolgáltatók évi 88 milliárd eurós forgalmat bonyolítanak, és évente mintegy 135 millió küldeményt kezelnek.

Az európai parlamenti határozattervezet keddi vitájában Barsiné Pataky Etelka magyar néppárti képviselő azt mondta, hogy "az európai piacok teljes megnyitása fontos lépés az európai közös piacon még meglévő akadályok felszámolására". A képviselőnő hozzátette, a parlament politikai megállapodása lehetővé teszi, hogy 2012 végére minden, ma még monopolhelyzetet élvező postai szolgáltató felkészüljön a versenyre.

Gurmai Zita szocialista EP-képviselő szintén a keddi vitában üdvözölte a piacnyitás eltolását, rámutatva, hogy "óriási a különbség az egyes tagállamok teljes liberalizációra való felkészültsége között, s különösen veszélyeztetettek az új EU tagországok egyetemes postai szolgáltatói és a szektorban foglalkoztatottak". A képviselőnő úgy vélte, a szabad verseny biztosítása miatt nagyon fontos, hogy a valamennyi postai szolgáltatóra egységes foglalkoztatási feltételeket írjanak elő.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!