Az MPRSZ a pr-hónapjának hirdette meg az áprilist, ennek keretében rendezték meg az első hazai pr-állásbörzét és fórumot április 15-én. Az állásbörze tapasztalatai azt mutatják, hogy jóval nagyobb a szakma iránti érdeklődés, mint amennyi szakemberre szükség van: a diákok száma mellett eltörpült az álláslehetőséget kínálóké. A rendezvényre budapesti iskolák mellett vidéki nagyvárosok oktatási intézményének hallgatói is ellátogattak, ám a többségnek csak remény maradt, hogy gyakornoki helyet, vagy állást találnak.
A vitafórum célja kettős volt: részben szembesíteni a fiatalokat, hogy a választott pályán a túlképzés miatt rendkívül nehéz elhelyezkedni, részben a kitartóknak bemutatni, mire számíthatnak egy állásinterjún, milyen kérdésekre számítsanak, mit vár tőlük egy ügynökség, vagy egy nagyvállalat, milyen képességek, milyen tudásanyag nélkülözhetetlen a felvételhez.
Lakatos Zsófia, a Capital Communications igazgató-helyettese, a vitafórumon tartott előadásában kiemelte: meggyőződése, hogy alapvetően az egyéniség dönti el, kiből válik jó pr-szakember. Hozzátette, hogy biztos alapműveltség nélkül labdába sem rúghat senki, és előnyt jelent a naprakész tájékozottság. Külön érték, ha valamilyen szakterületnek is értője a jelentkező.
Bíró Péter, a Siemens Rt. stratégiai és kommunikációs igazgatója meglepetést okozott a jelenlévőknek azzal, hogy cégénél minden pályakezdő, sőt gyakornokok esetében is alapfeltétel az angol és a német nyelv magas színvonalú tudása. Azt minden résztvevő ügynökségi vezető megerősítette, hogy ma már nem vesznek föl munkatársat biztos angol nyelvtudás nélkül. Bíró Péter egyik vitát kiváltó megjegyzése az volt, hogy a gyakornokoknak a Siemensnél nem jár anyagi juttatás, mivel a gyakornoki program komoly tudást és referenciát biztosít számukra, ami nagyobb érték, mint a fizetés lenne, hiszen jelentősen megnő a tőlük kikerülő fiatalok elhelyezkedési esélye a szakmában. Ezt a gyakorlatot a fórumon többen kifogásolták, mondván, hogy a végzős tanulók többsége önfenntartó, saját maga teremti elő tanulmányainak költségét, ezért ha a gyakornoki idő alatt nem keresnek, az megélhetési problémát jelent számukra.
Az MPRSZ az idei év tapasztalatait felhasználva jövőre is megrendezi a pr-állásbörzét, ahol a - tervek szerint - már külön választják a pályakezdőknek szóló állásajánlatokat és a gyakornoki programokat. A Szövetség segítséget kíván nyújtani a pr-szakos hallgatóknak, ezért már most várja azoknak a cégeknek a jelentkezését, akik a jövőre végzőknek álláslehetőséget tudnak kínálni.
Nehéz pr-esként elhelyezkedni itthon
A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) által megrendezett fórum és állásbörze tapasztalata visszaigazolja, hogy az elmúlt években az felsőoktatási hallgatók körében egyre divatosabb lett a pr-szakma. Az álláslehtőségek száma ugyanakkor a végzett szakemberek arányához mérve viszonylag kevés.