2p

A tavalyi futball-világbajnoksághoz kapcsolható fellendülés csak átmeneti volt a német sörök iránti keresletben. A hazai fogyasztás az idén és a következő években várhatóan továbbra is évi 0,6 százalékkal csökken a németországi sörgyárak véleménye szerint.

Tavaly 1999 óta első ízben nőtt a németországi fogyasztás, de fejenként mindössze egy literrel, 116 literre, panaszolták egy új felmérésben, amelyet a dpa hírügynökség közölt vasárnap. Tíz évvel ezelőtt Németországban még lakosonként 127 liter sör fogyott.

Csak kevés olyan erős márka van, amely ellen tud állni az árnyomásnak, amelyet a többletkapacitás és a kiskereskedelem üzletpolitikája okoz, idézte szakértők véleményét a hírügynökség.

A német sörfőzdék száma várhatóan tovább csökken, minden negyedik cég legalább egy versenytárs vagy egy márka felvásárlását tervezi, és nagy a külföldi érdeklődés is.

Eszerint Németország tartósan lemarad Csehország mögött, ahol egymás után dőlnek a rekordok. Rekord mennyiségű, 19,79 millió hektoliter sört főztek tavaly a csehországi sörgyárak, 3,8 százalékkal többet, mint 2005-ben. A cseh sör kivitele tavaly 14 százalékkal 3,54 millió hektoliteres rekordra emelkedett. A cseh sörexportnak sokat használt, hogy az Európai Unió piacai megnyíltak előtte. A cseh sörgyárak az idén újabb rekordot várnak. Becsléseik szerint külföldre az idén 3,8 millió hektoliter sört szállítanak.

A sörfogyasztásban fejenként 164 literrel a csehek tavaly is tartották világelsőségüket. Ez a szint évek óta aránylag stabil, nem növekszik. Ami hasonlít a németországi helyzetre: 1990-ben 71 nagyobb sörgyár működött Csehországban, jelenleg csak 48, az iparág konszolidációja miatt, de ez a szám már néhány éve nem változik: az ezredforduló után megállt a sörgyárak számának a csökkenése, és az utóbbi években aránylag gyorsan emelkedik a kereslet a kis, helyi sörgyárak termékeire.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!